Püspöki körlevelek 1919 (Szombathely, 1920)

— 27

első keresztények is vagyonközösségben éltek. Igenis Krisztus Urunk is kommunista volt, de a szeretet kommunistája és nem az irigység kommunistája. Ő azt parancsolta: adj testvérednek; de sohasem engedte meg, hogy: rabold ki testvéredet. A szeretet kommunizmusát gyakorlatban követték nemcsak az első keresztények, de követik ma is a zárdákban és szerzetekben, mert annak a szerzetesnek nincs semmi magánvagyona, vagy egyéb tulajdona, ami egyé az az összesé, közös tulajdonuk pedig a szegénység. És ezeket a krisztusi kommunistákat kizavarták kolostoraikból, templomaikból, kórházaikból, iskoláikból.

A mai kommunizmus ellenkezik az Isten tiz parancsolatával, a tiz parancsolat mindegyikével és ezért nem lehet belőle világrend, sohse fog az egy uj társadalmi rend alapjául szolgálhatni, »mert ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.« (Márk, 13. 31.)

Verbum autem Domini manet in aeternum (I. Péter 1. 25.), Isten igéje örökké marad; örökkévaló a tizparancs, melyből a három első a mi kötelességünket Isten iránt, a következő hét kötelességünket felebarátunk iránt szabályozza azon elv szerint, amely le van fektetve az első és főparancsban, minden isteni és emberi törvény foglalatjában és forrásában: »Szeresd a te Uradat Istenedet teljes szivedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint tennenmagadat.« (Máté 22. 37. 39.)

Lássuk most, milyen álláspontot foglalt el a kommunizmus ezen isteni törvényekkel szemben.

Az erőszaknak engedve, Husvét napján Krisztus feltámadásának örömhíre után egy álnok hirt is kellett felolvasni e szent helyről, melyben azt hazudták, hogy a kommunizmus vallásunkat, templomainkat nem érinti. Mily álnok hazugság volt ez is! Tudjuk, hogy az első parancs dacára az iskolákban imádkozni, feszületet és szentképeket tartani, vallásról és hitről szeretettel beszélni nem volt szabad; ezzel szemben ők az iskolákban Isten létét tagadták, sőt tudatlanságukban Krisztus történeti személyét is a mesék világába utalták. A templomok és templomok vagyonának liquidálását vagyis elrablását elrendelték és részben végre is hajtották, a szerzetesektől megkövetelték, hogy rendjüket otthagyják, zárdáikból, intézeteikből elkergették őket; a papokat százával börtönözték be, és hogy bebizonyítsák, mennyire tisztelik, a vallást, egyes templomokat mozgószinházaknak és kabaréknak szántak, és csak a keresztény népnek vallásos elkeseredése bírta őket arra, hogy istentagadásukat és istentelenségüket valahogyan leplezzék.

És mit csináltak ők a családból, hogy értelmezték ők a IV. parancsot? Nem tanitották-e nyíltan a gyermekeket, hogy ők szüleiknek hálával nem tartoznak; nem akarták-e feloldani a szülőket minden kötelesség alól, midőn már a kis gyermekeket a szülőktől elvenni akarták ? Nem rontottak-e le minden elöljáróságot, tekintélyt és felsőbbséget, ami által anarchiába kergették a társadalmat, hiszen »az országok alapja az Isten félelme?« (Példabeszédek 8, 13 —16.)

Az ötödik parancsnál, mely az ölést tiltja, ne is időzzünk; hisz tudjátok, mik történtek itt, a Dunántúlon is!

Az ő tanaikat a VI. és IX. parancsról, melyeket ők az iskolákban 13—14 éves kisleányok előtt hirdettek, nem merem előttetek elmondani, mert szent a hely, amelyről szólok és mert fehér a Ti lelketek. Csak arra emlékeztetlek bennetek, hogy szerintük a házasságkötés semmiféle kötelességgel nem jár. Azt a jogot, mely a keresztény felfogás szerint csak házasembernek van meg, ők osztogatták minden 14 éves leánynak, minden 16 éves fiúnak. Hogy ezen rendszer hatása alatt mennyire romlott