Püspöki körlevelek 1918 (Szombathely, 1919)
Szeretett Híveim ! A jelen nehéz időkben, midőn szomorúság és csalódások között nézünk a jövőbe, hozzátok fordulok, hogy főpásztori szavamból irányítást és erőt mentsetek. Tagadhatatlan, hogy ezen napok nemzetünk történetének legszomorubb napjai és minden hazáját szerető szív átérzi Jeremiás hangulatát, midőn Babilon folyói mellett ülve szent városa pusztulását siratta. Mert fiaitok, férjeitek apáitok ötödfél éves háborúban szüntelen győ/.edelmes csatákban küzdve, a világ bámulatát és elismerését kivivták és most, midőn hazatérnek, babérjaikat megtépázva, hős küzdelmeik eredményét meghiúsítva látják azzal, hogy az ország határait, melyeket fegyveres seregek helyett csak elesett hőseink sírjai védenek, az ellenségek seregei akadálytalanul özonlik át, hogy Szent István koronájának országait kényük-kedvük szerint osszák fel maguk között. A prófétával panaszolhatjuk mi is: »Elosztották maguk között ruháimat és öltönyömre sorsot vetettek.« (21. Zs. 19.) Amig örömmel tölt el minket nemzetünk önállóságának megvalósulása és a demokrácia győzelmében a keresztény morál diadalra jutását üdvözöljük, addig szomorúan tapasztaljuk, hogy az ország belsejében sok helyen a régen felgyülemlett elégedetlenség és boszuvágy kerekedett felül a keresztény szeretet és béketürés szellemén, a fékevesztett szenvedélyek remegtetik a lelkeket, renditik meg a keresztény testvériség alapjait. Valóban a szomorúság és bánat hullámai hömpölyögnek végig nemcsak a mi országunkon, — és bizonyát a mindnyájatok szivéből tör fel a sóhaj: Miért mérte az Isten mindezt mireánk? Mennyit imádkoztunk a békéért és mily másnak képzeltük azt! Ó szeretett Hiveim ! Ne szálljatok perbe az Istennel; ne az ó igazságosságában és bölcseségében kételkedjetek! Inkább ádventi hangulatban vizsgáljuk magunkat, nem szolgáltunk-e rá ezen megpróbáltatásra? Mert ha a négy éves háború nem volt elég éles kés, hogy az embernek szivéből az önzést és igazságtalanságot, a kapzsiságot és mértéktelenséget, a bujaságot és hálátlanságot kivágja, akkor ne csodálkozzunk, ha az isteni orvos egy újabb fájdalmas gyógykezelésnek vet alá minket. »Az Úr halad a hegyeken és léptei alatt behorpadnak a dombok« (Hab. 3. 6.) Ha azt akarjuk, hogy a szenvedés órái szegény testvéreink fölött és mifölöttünk megrövidittessenek, hallgassunk a próféta szavára: »Téríts minket hozzád Uram és megtérünk! Te elvetvén elvetettél minket, fölötte nagy a te haragod ellenünk« (Jer. Sir. 5. 21.) Hamut hintsünk fejünkre és alázzuk meg szivünket, mert »áldozat Istennek a kesergő lélek; a töredelmes és alázatos szivet ó Isten nem veted meg!« (50. Zs. 19.) Bünbánatot tartva térjünk meg Istenhez, mert minden egyes jámbor hívőnek imái, áldozatai és könnyei testvérei hasznára válnak és minél erényesebbek, szeretetben és önzetlenségben gazdagabbak az egyesek, annál több isteni áldásra számíthat a nemzet. És valóban! Isten áldásában bizunk, az Ö oltalmába ajánljuk most ismét Szent István birodalmát Mert a történelmi események múlandósága és az államformák változása között minden ország alapja az istenfélelem. XIII.
