Püspöki körlevelek 1916 (Szombathely, 1917)
— 82 — és rendeletek csak vezetékek arra, .hogy az áram ereje: Isten akarata mindenhová eljusson. „Ezért jegyezd meg jól — szól tovább a királyhoz az egyház —, hogy minden hatalom Istentől van, akinek kegyelméből a királyok uralkodnak és a törvényhozók igazságot határoznak. Te pedig a rád bízott nyájról magának Istennek fogsz számat adni . . . Az igazságot, mely nélkül semmi társadalom fenn nem állhat, rendületlenül fogod szolgálni. . . Az özvegyeket, kisdedeket, szegényeket és gyengéket az elnyomatás ellen meg fogod védeni; jótéteményeid gyümölcsét pedig nem a földön, hanem a mennyben fogod keresni.“ *) Nagy feladat, isteni feladat; isteni erő kell hozzá. Krizmával keni fel ezért az egyház a királyt; mint ahogy krizmával keni meg a gyermeket a keresztségben, az ifjút a bérmálásban, a papot az egyházirendben, hogy az erősséget jelentő szent olajjal az isteni kegyelem erejét árassza 'a király szivébe, mely szív az isteni szívhez hasonlóan kincsesháza legyen az isteni erényeknek: a jóságnak és szeretetnek, az igazságnalc és könyörületnek. Imádságában az egyház királyi lelkűidet kér a király számára. Királyi lelket! amely szerető és hűséges legyen az ő nemzetéhez; vitéz és békérehajló ellenségeivel szemben; bölcs és jóságos alattvalói iránt. Királyi lelket, hogy legyen a szent hitnek buzgó és bátor védelmezője, Isten áldott nevének dísze és dicsősége. A királyt kard illeti. Megszentelt kardot ad tehát az egyház a király kezébe, „hogy az özvegyeket és árvákat megvédje; megújítsa azt, ami elpusztult; megtartsa azt, amit megújított; az igazságtalanságot üldözze és megerősítse a jót s ezt cselekedvén, az erények győzelmeiben diadalmas lehessen.“ j) És a király a neki átadott karddal négyszer vág a világ négy tája felé, jelezvén ezzel, hogy az országot s benne mindazt a szépet, nemest és jót, ami az országot hazává, a boldogság otthonává teszi, bármerről jövő ellenséggel szemben megvédel mezeudi; s hogy az a szentelt kard nem az erőszaknak, hanem , a védelemnek kardia lesz, mely nem akar sebeket ütni, hanem a sebektől és fájdalomtól akarja megszabadítani mindazokat, kik az ő országában vaunak. Az egyház főpapja és a nemzet képviselője együttesen teszik fel a király fejére Szent István koronáját. A mi legdrágább kincsünket, melynek arany tükréből ezer évnek öröme és búbánata ragyog felénk. A szent koronát, melynek ékköveiben édes magyar nyelvünk csodás szépsége, hőseink vitézsége, történetünk és hagyományaink édes-bús emlékei fénylenek ezer évnek ködös fátyolán át. A szent koronát, amelynek arany abroncsa átfogó kapcsa, átölelő karja mindannak, a mi a hazában magyar, bárminő nyelvű, bármilyen vallásu legyen is; amely átfog és átölel mindent, amit a magyar föld érint: bölcsőt és templomot, házat és sirhalmot egyaránt. Mily vigasztalhatatlan volt a nemzet, midőn e szent ereklyét elvesztette s mily boldog, midőn azt újra megtalálta ! És ki adta a magyar nemzetuek e drága kincset, e szent ereklyét? Az, akinek ma névnapja van; az egyház feje: II. Szilveszter pápa. Ő küldötte azt Szent Istvánnak, az apostoli címmel együtt, mely ajándékhoz később a bizánci császár egy másik koronát is küldött. E kettős koronából áll a mai szent korona; Nyugat és Kelet ajándékából, jelképéül annak, hogy Magyarországban Nyugat és Kelet kultúrája egyesült önálló és független hatalommá, mely védőbástyaként állván Kelet és Nyugat között, elég erős legyen saját függetlenségének megvédelmezésére, szabadságának biztosítására is. Nem dísz, nem királyi ékesség tehát nekünk az a szent korona, hanem a legtisztább forrás, amelyből nemzeti és alkotmányos életünk csodás erejű vize fakad. Együtt isznak e forrásból király és nemzet. S mikéat a viz két elemből áll s csak e kettő egyesüléséből származik az életfenntartó viz, azonképen a szent koronában egyesült király és nemzet; együttes, közös akaratukból fakad nemzeti életünk fenntartó ereje, áliami életünk elpusztíthatatlan hatalma.
