Püspöki körlevelek 1915 (Szombathely, 1916)

84 — 4235. sz. Papi lelki­gyakorlatok Budapesten. 4236. sz. Zsinati vizsgálatok eredménye. 4237. sz. Személyi változások. Mivel a felmentési javaslatok lehetőleg egy beadványban terjesztendők fel a mi­niszter úrhoz, felhivom Kedveltségieket, hogy erre vonatkozó felterjesztéseiket mielőbb megtegyék. Minthogy ezen évben a nyár folyamán a tömeges papi szentgyakorlatokat sok helyen nem lehetett megtartani, a budapesti Méeri a-Kongregáció Otthona pedig hadi kór­háza miatt szintén nem nyújthatott annyi jelentkezőnek alkalmat exerciciumokra, mint egyébkor, azért sokak óhajára a Jézus Társasági atyák olyképen igyekeznek a papság­nak szolgálatára lenni, hogy egész éven át tartanak triduumokat. A csoportok ideje a következő : október 18—22-ig, október 25—29-ig, november 8 — 12-ig, november 15 — 19-ig, november 29-től december 3-ig. Akik a lelkigyakorlatokon résztvenni óhajtanak, forduljanak a Kongregáció Otthon Régeméhez. (Budapest, VIII. kér., Mária-utca 25.) A folyó évben megtartott tavaszi és őszi zsinati vizsgálatokat sikerrel kiállották: 1. A dogmatikából : Baráth István, Krantz József káplánok, Kühar István és Pintér Imre adminisztrátorok és P. Gáspár Gellért, szent Domonkos-rendi áldozópap. 2. Az erkölcstanból és lelkipásztorkodástanból: Kiss Kálmán, Wentzl Ottó admi­nisztrátorok, Horváth Dezső, Kóbor István, Szép Ferenc káplánok, Szekér Antal hitoktató és P. Gáspár Gellért. 3. Az egyházjogból : Kiss Kálmán, Kühar István, Pintér Imre adminisztrátorok, Baráth István, Kóbor István, Krantz József káplánok és P. Gáspár Gellért. A felsorolt vizsgázók közül összes vizsgálataikkal végeztek s igy önálló lelki­pásztorkodásra jogosítottak : Baráth István, Krantz József, Pintér Imre, Szép Ferenc és P, Gáspár Gellért. Részükre zsinati vizsgálati bizonyítványt adtam ki. Piri István hosszuperesztegi segédlelkészt az illetékes kegyurtól nyert bemutató levél alapján a pápóci plébániára kineveztem. Beszinger Sándor salomvári plebános­­helyettest nov. 1-től kezdődőleg a nyugdíjas áldozópapok közé felvettem. Tőke Péter, zalalövői segédlelkészt a salomvári plébánia ideiglenes adminisztrálásával megbíztam. Keleti Kálmán volt rohonci segédlelkészt Hosszuperesztegre segédlelkészül küldöttem. Semmering, 1915. október 25. f JÁNOS s. k„ püspök. Egyházmegyei Nyomda, Szombathely

Next

/
Thumbnails
Contents