Püspöki körlevelek 1915 (Szombathely, 1916)
— 80 — 3869. sz. Halottak napjára szentmiseformulák. Erre a tea-pótló anyagra a hadseregnek újból szüksége lévén, a szedercserje leveleit újból gyűjtenünk kell. A. gyűjtés foganatosításánál, a hadügyi kormányzattal egyetértőén, ismét a tanuló-ifjuság közreműködésére számitok s meg vagyok győződve, hogy az ifjúság a gyűjtésnek, tanítói, tanárai pedig a gyűjtés vezetésének munkáját a múlt évihez hasonló áldozatkész buzgalommal és örömmel vállalják magukra. Felhívom ennélfogva az elemi (mindennapi és ismétlő) népiskoláknak, valamint a gymnasiumok, reáliskolák, felsőkereskedelmi-, felsőbb leány-, polgári fiú- és leányiskolák, elemi iskolai tanító- és tanítónőképző-intézetek vezetőit, hogy iskolájuk tanulóinak említett gyűjtőmunkáját a helyi viszonyoknak megfelelő beosztással megindítsák és vezessék. A gyűjtést, melyet csakis a dér beálltáig lehet végezni, igen sürgősen meg kell kezdeni, erélyesen folytatni és lehetőleg nagy mennyiségű levelet gyűjteni. Minden egyes iskola maga gondoskodik, ugyancsak a tanulók igénybevételével, az összegyűjtött levelek megszáritásáról, valamint ideiglenes megőrzéséről. Arra nézve, hogy a gyűjtés és a szárítás milyen módon történhetik, célszerűen a múlt évi 4456/1914. ein. szám alatt kelt körrendeletemben foglaltak adnak útbaigazítást. Arra nézve, hogy a megszáritott levelekkel mi történjék, később fogok intézkedni. A végből pedig, hogy a gyűjtés munkájának eredményéről tudomást szerezzek, minden egyes iskola (elemi iskola és középfokú tanintézet is) a mint a gyűjtést befejezte, az illető törvényhatóság kir. tanfelügyelőjével közölje az összegyűjtött levelek mennyiségét. A kir. tanfelügyelők pedig a törvényhatóság területén összegyűjtött levelek mennyiségét hozzám november hó 1 éig jelentsék be. — Budapest, 1915. évi szeptember hó 8. — Jankovich Béla, s. k. XV. Benedek pápa Őszentségének f. é. augusztus 10-én kelt s fentebb közölt „Incruentum altaris sacrificium“ kezdetű rendelkezésében Halottak napjára meghatározott három szentmise formulája nagy ivnegyedrét (32X23 cm.) illetőleg kis féliv kiadásai (36X25 cm.) misekönyvek részére kapható a Martineum r. t. könyvkereskedésében Szombathelyen. Egyes példány ára 30 fillér. Szombathely, 1915. szeptember 21. f JÁHOS s. k., püspök. Egyházmegyei Nyomda, Szombathely