Püspöki körlevelek 1915 (Szombathely, 1916)

31 — felmentésüket) elöljáró hatóságuk, igazgatóságuk,illetőleg szolgálati főnökségük által kiállított bizonyítvánnyal igazolni tartoznak. Budapest, 1915. febr. 13. Jankovich Béla, s. k. Ezzel összefüggőiig még a következő min. irat érkezeti hozzám: A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. 1347 1915. ein. szám. Az 1896., 1895. és 1891. évben született B) osztályú népfölkelésre kötelezetteknek a folyó évi február hó 18-tól március hó 24-ig terjedő időben megtartandó népfölkelési bemutató szemlére történt behivásával kapcsolatban van szerencsém értesíteni a Főtiszt. Főhatóságot, hogy ezen népfölkelésre kötelezettek felmentése körül köve­tendő eljárásra nézve általában ugyanazon elvek és módozatok, illetve határozmá­­nyok mérvadók, amelyeket múlt évi november hó 7-én kelt 5208. ein. számú rende­­letemmel a Főtiszt. Főhatósággal közölni szerencsém volt* s illetőleg amelyeket mull év 5260. ein. számú rendeletenimel a kebelbeli „Hivatalos Közlönyének múlt évi no­vember hó 15-én megjelent számában közzétett „Útmutatásban“ ismertettem.** A most jelzett elvektől és módozatoktól, illetőleg határozmányöktól csak annyiban van eltérés, hogy a közhatóságoknál, közhivataloknál és közintézeteknél, továbbá a közérdekből fontos intézményeknél, vállalatoknál, üzemeknél stb. alkal­mazott polgári foglalkozásukban nélkülözhetetlen népfölkelési szolgálatra kötelezett egyének a népfölkelési tényleges szolgálat alól csak az esetben mentetnek fel, illetve hozhatók felmentésre javaslatba, ha a tekintetbe jöhető alkalmaztatásban már legalább folyó évi január hő t je állanak. Ennek következtében a szabályszerűen, két eredeti példányban kiállítandó „felmentési javaslatiban a fölmentésre javas­latba hozott egyén elöljáró hatósága, illetőleg igazgatósága, szlogálati főnöksége által (aláírással és pecséttel) igazolandó, hogy a népfölkelési szolgálat alól való föl­­mentésre javaslatba hozott egyén legalább folyó évi január hó 1 -je óta áll ilven fel­mentés szempontjából tekintetbe jöhető alkalmazásban. Azok a fölmentési javaslatok, amelyek az említett feltétlenül szükséges igazo­lást nem tartalmazzák, minden további érdemi tárgyalás nélkül el fognak utasittatni. Végül felkérem a Főtiszt. Főhatóságot arra, hogy a polgári alkalmazásban nélkülözhetetlenség okából a népfölkelési szolgálat alól való felmentésre javasolt alkalmazottakat lehetőleg egyszerre és egy beadvánnyal szíveskedjék előterjeszteni. Budapest, 1915. évi február hó 12-én. Jankovich. A Szent Imre Egyesület 1914. évi számadásának vagyon kimutatásában 1914. évi csökkenés címén 14549.22 korona szerepel. Támadható félreértések elkerü­lése végett és felvilágositásképen a következőket közlöm erre vonatkozólag Ked­veltségiekkel. Mindenekelőtt megjegyzem, hogy a számadási kivonat első oldalán III. C) alatt Magyar Koronajáradék címén szereplő 127300 korona összeg nem ezen papírok árfolyamértékét, hanem azok névértékét tünteti fel. Ebből 125100 korona névér­tékű járadék-kötvény Szombathely Egyházmegyei Takarékpénztári részvényekre for­­dittatott 80 korona árfolyamértékben. Mig tehát ezen 125100 korona n. é. korona­járadék tényleges értéke az 1914. év végén 90072 korona volt, addig az ezen összeg­nek megfelelő Egyházmegyei Takarékpénztári részvények értéke 100080 koronát tesz ki. 953. sz. Szent Imre Egyesület 1914. évi számadására vonatkozó felvilágosítás. * A most említett rendeletem mellékletét levő „Útmutatás“ és „Fölmentési ,javaslat“-minta közöl­­letctt a keb. „Hivatalos Közlönyének múlt évi november hó 15-én megjeleni 23. számában 558—601. olda­lakon. ** L. az említett „útmutatásét és a vonatkozó „felmentési javaslat“-mintát a keb. „Hivatalos Köz­löny“ múlt évi november hó 15-én megjeleni 23. számának 562—565. oldalain.

Next

/
Thumbnails
Contents