Püspöki körlevelek 1914 (Szombathely, 1915)

— 72

követelésekkel; eszmék indultak el büszkén hóditó körútra; váltakozó áramlatok zúgtak végig a világon és magukkal akarták sodorni az egyház tanait. Az egyház feje pedig ott állott a szent Péter szikláján és fönséges nyugalommal őrizte a világ eszméinek háborúsága közt a változatlan örök igazságokat. Sokan talán türelmetlenül nézték emberi buzgóságukban ezt a rendületlen nyugalmat. De a türelmetleneknek át kellett látniok, hogy nem az egyháznak kell a világhoz alkalmazkodnia, hanem a fejlődő világnak kell alakulnia az evangélium örök igazságai szerint, melyeknek letéteményese az egyház.

Krisztus az ut, igazság és élet. Az ő helytartója, a nagy főpap, Krisztushoz vezette a hiveket, hogy életük legyen és lelki megújhodást merítsenek belőle. Odavezette a hányatott és tehetetlen lelkeket a kegyelem élő kutforrásához. Mert az a meggyőződés hatotta át intézkedéseit, hogy az egyénnek és a társadalomnak megújhodását csak a bensőséges kegyelemélet eszközölheti. X. Pius a pápák történetében azok közé tartozik, aki a hitéletet az egyházban virágzásra emelte. A lelki élet föllendülése az ő működésének örvendetes jelensége és messze jövőre kiterjedő hatása. Egy uj nemzedéket nevelt, amely az ártatlanságot vallja eszményének és zsenge korától él kegyeleméletet a szentségek éltető erejével. Öntudatosabbá és mélyebbé tette a hívekben az istenfiuságot a kegyelemélet növelésével a gyakori és mindennapi szentáldozás révén.

Nehéz időkben kormányozta a világegyházat. S a megnehezült időknek, úgy éreztük, ő volt az isteni gondviseléstől küldött pápája. Az ő kegyes és szelíd szíve hajthatatlan volt az egyház igazának védelmében. Sokat szenvedett az ő uralkodása alatt is a hitetlen világtól a küzdő egyház, s a viszontagságos időkben az egyház gyermekeinek szenvedéseitől vérzett az ő atyai szive is. De apostoli hősiességgel viselte, minél erősebben érezte, az egész anyaszentegyház fájdalmait. Tevékenysége közt imádkozott és onnan merített erőt, ahová ő is utasította gyermekeit.

Ennek a nagy pápának szive megszűnt dobogni. S mi fájdalommal siratjuk azt a jó atyát, kit nekünk a jóságos Isten X. Pius pápában adott. Fájlaljuk azt, hogy most veszitjük el, mikor az ő vigasztaló szavaira és üdvös vezetésére oly nagy szükségünk lenne.

Aggódó tekintettel nézünk a jövőbe. De az a szellem, mely a nagy pápának lelkét éltette, nem enged bennünket elcsüggedni. Bánkódva, de meg-