Püspöki körlevelek 1914 (Szombathely, 1915)
— 61 Minthogy az ilynemű mulasztások egyrészt bonyodalmaknak és erkölcsi meg anyagi károknak okozói szoktak lenni, melyekért a mulasztót terheli felelősség; másrészt pedig az illető egyházi vagy világi hatóságok előtt kedvezőtlen világításba helyezik a plebániahivatalok ügykezelésének pontosságát, ami az egész egyházmegye hírnevének rovására esik: azért lelkiismeretben kötelezem a plebániahivatalok vezetőit, hogy mindennemű hivatalos megkeresésre az ügy természetének megfelelően mielőbb válaszoljanak. Gyakran hangzik fel panasz, hogy a keresztény irányú sajtótermékek aránylag csekély mértékben terjednek. Ennek a kétségtelen ténynek sok oka van. Nem utolsó ok bizonyára az, hogy mig a közönség számára a keresztény irányú művek nehezen hozzáférhetők, addig a más irányú sajtótermékek uton-utfélen kínálkoznak. S az olvasóközönség, mely nem szokta meg, hogy megválassza olvasmányait, legtöbbször azt veszi kezébe, amihez kényelmesebben hozzájut. Tekintettel az olvasmányok fontos kihatására, nemkülönben a jó irányú sajtó gyakorlati terjesztésének szükséges voltára: Szombathelyen Martinaim néven könyvkereskedés nvilt meg, amely részint a hazai és külföldi irodalom jelesebb termékeit raktáron tartja, részint bármilyen jó irányú könyvnek megszerzését elvállalja. Üzletkörébe fölveszi az irodalom minden ágát, nevezetesen hitbuzgalmi, szépirodalmi, tudományos szakkönyveket és folyóiratokat, nemkülönben mindennemű egyházi és világi zeneműveket. A könyvkereskedéssel kapcsolatban papirkereskedést is folytat. Továbbá raktáron tart mindennemű hivaalos nyomtatványokat és mintákat. Amely nyomtatványok eddig az Egyházmegyei Nyomda utján rendeltettek, azoknak megrendelését és szállítását is ezentúl kizárólagosan a Martineum eszközli. Ezenkívül a Martinaim mint könyvkereskedés egyúttal a Szent István Társulat könyvkereskedésének a szombathelyi egyházmegye területén kizárólagos bizományosa és képviselője. A Martineum ezen jellege főleg az iskolai könyvek és szükségletek beszerzésénél nyer jelentőséget, mert a Szent István Társulattal létrejött megállapodás értelmében a szombathelyi egyházmegye területén levő iskolákhoz a Martineum utján fogja nevezett Társulat a saját kiadványait szállítani. Ennélfogva kötelezőlel/ elrendelem, hogy a főhatóságom alá tartozó összes rk. iskolák n jövő iskolaévtől kezdve tankönyveiket és papirnenüi szükségleteiket a Martineum utján szerezzék he. Felhívom az iskolaszéki elnököket, illetőleg a rk. iskolák vezetőit, hogy a jövő 1914—15. iskolaévre szükségelt iskolakönyvek jegyzékét legkésőbb (f. évi julius 15-ig a Martineum r. t.-nál (Szombathely, Berzsenyi Dániel-utca) bejelentsék, hogy a kereskedés azokat kellő időben szállíthassa. 3557. sz. Martineum könyvkereskedés és iskolakönyvek. 1 Mint minden évben, az idén is alkalmat kívánok nyújtani papjaimnak, hogy lelkigyakorlatokat végezhessenek. Evégből fölkértem alazaristák kongregációját, hogy f. évi augusztus 24—28. napján papnevelőmben az egyházmegyei papság részére tartandó szentgyakorlatokat vezessék. Midőn ezt papjaimnak szives tudomására hozom, egyúttal felhívom a részt venni szándékozókat, hogy legkésőbb augusztus 15-ig jelentkezzenek. 3558. sz. Papi lelkigyakorlatok. Julius 3., 4., és 5-én a Szent S/.iv Zárdában (Budapest, VII. István-ut 75) lel kigyakorlatok lesznek vidéki tanítónők számára. Az előadásokat egy jézustársasági atya fogja tartani .A megjelenés ideje: julius 2-án délután. Bennlakás a zárdában és teljes ellátás ez idő alatt 10 kor. Jelentkezni lehet junius 29-éig. A jelentkezés Írásbeli elfogadása jogosít csak fel megjelenésre. 3559. sz. [ Lelkigyakorlatok tanítónőknek. latok tanítónőknek.