Püspöki körlevelek 1914 (Szombathely, 1915)
24 — naplószerü feljegyzéseinek felkutatása iránt a maga részéről is intézkedni és a feltalált feljegyzéseket az illetékes polgármesternek, illetve községi elöljáróságnak átadni. A rendelet 6. §-a értelmében a közigazgatási bizottság a fiú- és a vegyes elemi népiskolák igazgatóját (tanítóját) többek között figyelmeztetni tartozik bizonyítványoknak választási célokra való utólagos kiállítása körül elkövetett visszaélések büntetőjogi következményeire. E részben tisztelettel kiemelem, hogy ilyen természetű figyelmeztetések jogrendünkben szokásosak. így pl, a bűnvádi perrendtattásról szóló 1896. évi XXXVI. t.-c, 210. §-a és a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. t.-c. 305. §-a értelmében minden tanút a bírónak figyelmeztetni kell a hamis tanuzás büntetőjogi következményeire. Minthogy az értelmi cenzus révén a népiskolai ügy a választói joggal érintkezik, azért a választói jogosultság igazolására szolgáló bizonyítványok kiállítását a közigazgatási szervek szorosabb felügyelete alá kellett helyezni. Félreértés elkerülése végett azonban kiemelem, hogy a rendelet I. részében foglalt szabályok csupán bizonyítványoknak a fenti alkotmányjogi célból való kiállítására vonatkoznak. Budapest, 1914. évi március hó 31-én. Jankovich. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztertől. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek a m. kir. belügyminiszterrel egyetértőleg kiadott 1184—1914. ein. számú rendelete az országgyűlés képviselők választásáról szóló 1913. évi XIV. törvénycikk 49. és 51. § ának végrehajtása tárgyában. I. Az elemi népiskola IV. és VI. osztálya sikeres elvégzéséről szóló bizonyítványnak az országgyűlési képviselőválasztói jog igazolása céljára való utólagos kiállítása. 1. §. Az országgyűlési képviselő választói jog igazolásának céljára az elemi népiskola IV. és VI. osztályának sikeres elvégzéséről szóló bizonyítványt utólagosan kiállítani csak olyan előmeneteli naplószerü rendszeres és egykorú iskolai feljegyzések alapján szabad, melyekből az érdekelt személyazonossága és az megállapítható, hogy az illető az elemi népiskola IV. vagy VI. osztályában tanított tárgyakból legalább kielégítő osztályzatot nyert, vagy hogy az osztályt általában sikeresen elvégezte. 2. §. A fiú- és a vegyes elemi népiskola fentartója köteles az 1. § ban megjelölt iskolai feljegyéseket (előmeneteli naplókat) bezárólag az 1900 —1901. tanévtől kezdve visszamenőleg Budapest székesfővárosban, a törvényatósági joggal felruházott és a rendezett tanácsú városban a polgármester által a szükséghez képest kijelölt egy vagy több tisztviselőnek, nagy és kisközségben a községi elöljáróságnak bemutatni annak megállapítása végett, hogy az elemi népiskola IV. és VI. osztályára vonatkozó előmeneteli naplószerü iskolai feljegyzések a jelzett időponttői visszamenőleg mely tanévekre vonatkozólag vannak meg és hogy ezekben a feljegyzésekben fel van-e tüntetve és mely'' tanévekre nézve az osztály sikeres elvégzése tantárgyakként részletezve vagy legalább általánosságban. A polgármester által kijelölt tisztviselő, illetőleg az elöljáróság nevében a biró és a jegyző a feljegyzések megőrzésének helyén a folyó 1914. év április havában megállapítja azt, hogy bezárólag az 1900 —1901. tanévtől kezdve visszamenőleg vannak-e és ha igen, mely tanévek IV. és VI. osztályára vonatkozólag vannak meg az 1. §-nak megfelelő iskolai feljegyzések (előmeneteli naplók), a megállapítás eredményét két példányban jegyzőkönyvbe foglalja és a jegyzőkönyvet aláírásával ellátja, úgyszintén aláírja azt az iskolafentartó képviselője is. A jegyzőkönyv egyik példányát a város, illetve a község irattárában, a másikat az iskolában meg kell őrizni. A nevezettek ugyanakkor a IV. és VI. osztályra vonatkozó iskolai feljegyzéseket évfolyamonként vagy több évfolyamot egybefoglalva átfüzik és a fonál végét a város, illetve a község pecsétjével lepecsételik. Az átfüzést úgy kell végezni, hogy a feljegyzésből a fonál átvágása vagy a pecsét eltávolítása nélkül lap kivehető vagy abba betoldható ne legyen. Budapest székesfővárosban a polgármester a 2. §-ban szabályozott tennivalókkal tisztviselőkön kívül vagy mellett a szakfelügyelőket is megbízhatja. 3. §, A tanfelügyelő legközelebbi iskolai látogatása alkalmával a rendelet 2. §-a