Püspöki körlevelek 1913 (Szombathely, 1914)
— 53 — Miről Vasvármegye alispánja és a kőszegi járás főszolgadirája utóbbi azzal értesittetik, hogy ezen véghatározatot az összes érdekelteknek illő jogi képviselőinek kézbesítse, egyúttal pedig ezen véghatározat a szombathelyi egyházmegyei főhatóságnak is megküldetni rendeltetik. Békássy főispán a kib. elnöke E határozatot — felszólamlásom értelmében — a vall. és közokt. m. kir. miniszter ur a következőkép módosította: Vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter. 31528/913. szám. Vasármegye közigazgatási bizottságának Szombathely. Hivatkozással folyó évi február hó 26-án 306. szám alatt kelt jelentésére értesitem a közigazgatási bizottságot, hogy a kőszegszerdahelyi plébániára vonatkozó kegyúri jogok miként való gyakorlásának tárgyában igi2. évi november hó 13-án 2965. szám alatt hozott véghatározatát jóváhagyom oly módosítással, hogy a szombathelyi egyházmegyei alapok részéről egyharmaciban gyakorolható kegyurasági jog terjedelmét nem a kegyurasági birtok társtulajdonosai által tényleg leadott, hanem a részükről jogosan leadható szavazatok összege állapítja meg. Az egyházmegyei alapot megillető kegyurasági jog miként való gyakorlása ugyanis független attól, hogy a társkegyurak élnek-e jogaikkal vagy sem. Budapest, 1913. március hó 7-én. Jankovich s. k. A kegyúri jogot tehát jövőre a vallásalap és a Sibrik-féle jogutódok felváltva gyakorolják. Ez utóbbi esetben a szavazatok 1/i-e az egyházmegyei alapot, AU-e a határozatban megjelölt társtulajdonosokat illeti. A plébánia betöltése ezúttal* az utóbbi módozat szerint fog megtörténni. Mivel pedig az ign. évi aug. hó 20-án 3067. sz. a. kiirt pályázat letelte óta másfél év múlt el: e javadalomra újabb pályázatot hirdetek és felhívom egyházmegyémnek önálló lelkipásztorkodásra képesített áldozópapjait, hogy, amennyiben e javadalmat elnyerni óhajtják, Sibrik-féle társkegyuraság jelenlegi jogutódaihoz cimzendő folyamodványaikat folyó hó végéig hozzám fölterjesszék. A nagyméltóságu püspöki kar mult évi január hó 22-én s következő napjain tartott tanácskozmányában egyebek között elhatározta, hogy amennyiben a tanítói fizetések rendezése tárgyában a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter ur által benyújtott törvényjavaslat törvényerőre emelkednék és a törvény az állami s hitfelekezeti tanítók között a megkülönböztetést fentartaná, az igy előálló fizetéskülönbségnek lehető megszüntetésére nézve a püspöki kar kebeléből kiküldött hármas bizottság a kérdés tanulmányozása után tegyen javaslatot. E végből mindenekelőtt a fenhatóságom alá tartozó kántortanitók, tanitók és tanítónők szolgálati idejéről és mostani illetményeiről az iskolaszékek egyházi elnökeitől pontos kimutatásokra van szükségem. E kimutatások egyöntetű kiállithatása céljából jelen körlevelemmel megfelelő számú mintaiveket küldök Kedveltségieknek, oly meghagyással. hogy azokat kellően kitöltve ápril hó végéig hivatalomhoz fölterjesszék. E kimutatások alapján fog minden egyes kántortanitó, tanító és tanítónő személyére megállapittatni az, hogy beszámítható szolgálati évei után minő alapfizetés illetné meg és minő törzsfizetésben részesülne akkor, ha ugyanannyi beszámítható szolgálati évvel állami tanító vagy tanítónő volna az illető. A két fizetés között ekként mutatkozó különbözet minden egyes kántortanitó, tanító és tanitónő személyére névre szólóan egy táblázatban feltüntetve kerül a püspöki kar elé. Tekintettel arra, hogy a beérkezendő anyag feldolgozása különben is bizonyos 2024. sz. Tanítók szolgálati ideje- s illetményeiről kimutatás készítendő.