Püspöki körlevelek 1913 (Szombathely, 1914)
10 — szolgálata. Ezeknek helyét a papnevelésnek még oly fokozott arányú fejlesztése mellett is lehetetlen volna máról-holnapra pótolni. Kivihetetlen pedig nemcsak az említett szempontból, hanem pénzügyi tekintetből is, mert 50 nyugdíjas megfelelő ellátására teljes képtelenség fedezetet találni. Egyébként aki munkára képtelen, akármilyen kevés éven át teljesített is szolgálatot, úgyis nyugalmazandó. S az őkormányzása idején senkisem emelhet panaszt, hogy megokolt nyugdijkérelmét visszautasította vagy nehézményezte volna. A közgyűlés a 40 éves szolgálati időt mint nyugdíjjogosultsági határidőt, elvetette. d) Egy kerület a jelenlegi nyugalomház megnagyobitását és megfelelő háztartással ellátását kérelmezi. Megyés Püspök ur kijelenti, hogy ezzel a tervvel foglalkozik. A közgyűlés örömmel tudomásul veszi. e) Egy kerület azt kívánja, hogy a lelkipásztorok betegségük esetén az egyesület pénztára terhére kapjanak kisegítőt. Püspök ur jelzi, hogy ez nem teljejesithető. Mert az egyesület még a nyugdíjasokat sem tudja a saját vagyonából ellátni, annál kevésbbé v#het magára ilyen nagy és tág terjedelmű, bizonytalan terhet. De nem is méltányos. Mert ennek határozati kimondása visszaélésekre és aránytalanságokra szolgáltatna okot. És végül nem is szükséges. Ha ugyanis betegség folytán valamely pap akár saját gyógyítására, akár kisegítőjének díjazására a saját javadalmából nem tudja előállítani a szükséges költségeket, méltánylást érdemlő esetekben a püspök részint önként, részint igazolt kérelemre mindig talált arra módot, hogy ilyen alkalommal segélyt nyújtson. Megteszi ezt a jövőben is. A közgyűlésnek tudomásul szolgál. f) Azt a javaslatot is felhozza egy kerület, hogy a nyugdíjazás az esperesi kerületek meghallgatásával történjék. Megyés Püspök ur utal az alapszabályok IV. 11. pontjára, mely világosan intézkedik s igy a javaslat tárgytalan. g) Egyesek óhajtják, hogy a nyugdij havonkint előre fizettessék. — Ezen javaslat kapcsán a kezelő kanonok kifejti,