Püspöki körlevelek 1910 (Szombathely, 1911)
— 6 — V. Bizom abban, hogy a hazai tanítóság, amely legközelebb áll a gyermekekhez és a fiatalkoruakhoz, ismert ügyszeretetével és lelkesedésével fogja a gondjaira bízott ifjúság erkölcsi veszélyben forgó elemeinek megmentését célzó állami és társadalmi tevékenységet a fentjelzett keretekben előmozdítani, sőt még azon tulmenőleg is a szükséges társadalmi egyesületek létesítésében közreműködésével támogatni. Erről Tanfelügyelő urat miheztartás és további eljárás végett értesítem azzal, hogy az egyházmegyei főhatóságokat hasonló intézkedés megtételére egyidejűleg felkértem. Felhivom ennélfogva Tanfelügyelő urat, hogy jelen rendeletemben foglaltak pontos megtartása felett őrködjék s különösen iskolalátogatásai alkalmával hasson oda, hogy az elemi-, felső nép-, polgári-, iparos- és kereskedőtanonc-iskolák tanítói e téren is kiváló tevékenységet fejtsenek ki. — Budapest, igog. december hó 16. A miniszter helyett ; Tóth s. k., államtitkár«. 1237. SZ. A polgári anyakönyvezés életbelépte után született házasulandók keresztleveleinek beszerzése s díjtalan kiadása. Közeledvén az az idő, a mikor a jegyesek egy része a lelkész előtt esetleg már csak polgári születési anyakönyvi kivonattal fog megjelenni, a melyből nem állapítható meg, hogy a jegyes meg van-e keresztelve: a nagyméltóságu püspöki kar múlt évi november hó 17-én tartott tanácskozmányában akkép határozott, hogy az ország öszszes lelkészei köteleztessenek a polgári anyakönyvezés életbelépte után született házasulandók számára a házasság megkötéséhez díjtalanul a keresztleveleket kiadni, de nem a felek hezéhez, hanem egyenesen az illetékes lelkészhez, ennek megkeresésére. A nagymélt. püspöki kar e határozatát oly felhívással közlöm, hogy ha a polgári anyakönyvezés életbelépte után született egyének egyházi házasságkötés céljából, keresztlevél nélkül jelentkeznek, ily esetben a keresztlevél díjtalan kiállítása céljából ama plébániai hivatalhoz forduljanak, a melynek területén a keresztelés a felek jelentése szerint történt, avagy a polgári születési anyakönyvi kivonat adatai szerint történhetett. Az ily módon megkeresett lelkészeknek pedig kötelességükké teszem, hogy az ezen célból kért keresztlevelet haladék nélkül kiállítsák és az illető megkereső lelkésznek azonnal díjtalanul megküldjék. 1238. sz Horváth Mária keresztelés anyakönyv adatai kere tetnek. A Regiszi Szent Ferenc-Egyesület keresi az 1861. év körül, állítólag Szombathely vidékén Horváth Lina anyától született Mária nevű leánygyermek keresztelési és szüle- i tési adatait. > Felhívom Kedveltségteket, hogy, amennyiben a kívánt anyakönyvi adatok a s’ Szombathelyvidéki plébániák anyakönyveiben föllelhetők lennének, a vonatkozó anyakönyvi kivonatot hivatalomhoz fölterjesszék. Szombathely, 1910. március 8. Vilmos s. k., püspök. Egyházmegyéi nyomda. Szombathely