Püspöki körlevelek 1903 (Szombathely, 1904)

I

ras ceteras Dei dominatum adserendo vindicandoque, ut Eius imperandi ius ac potestas sancte colatur ab omnibus et observetur. — Quod plane non modo officium postulat a natura profectum, verum etiam communis utilitas nostri generis. Quorumnam etenim, Venerabiles Fratres, animos non conficiat trepidatio ac moeror, quum homines videant, partem maximam, dum quidem humanitatis progressus haud immerito extolluntur, ita digladiari atrociter inter se, ut fere sit omnium in omnes pugna ? Cupiditas pacis omnium profecto pectora attingit, eamque nemo est qui non invocet vehementer. Pax tamen, reiecto Numine, absurde quaeritur : unde namque abest Deus, iustitia exsulat; sublataque iustitia, frustra in spem pacis venitur. Opus iustitiae pax1. — Novimus equidem non paucos esse, qui studio pacis ducti, tranquillitatis nempe ordinis, in coetus factionesque coalescunt, quae ab ordine nominant. Proh tamen spes curasque inanes ! Partes ordinis, quae pacem afferre turbatis rebus reapse queant, unae sunt : partes faventium Deo. Has igitur promovere necesse est, ad easque quo licebit plures adducere, si securitatis amore incitamur.

Verum haec ipsa, Venerabiles Fratres, humanarum gentium ad maiestatem Dei imperiumque revocatio, quantumvis licet conemur, numquam nisi per Iesum Christum eveniet. Monet enim Apostolus: Fundamentum aliud nemo potest ponere praeter id quod positum est, quod est Christus Iesus2. Scilicet unus ipse est, quem Vater sanctifieavit et misit in mundum3; splendor Patris et figura substantiae eius1, Deus verus verusque homo : sine quo, Deum, ut oportet, agnoscere nemo possit; nam neque Patrem quis novit nisi Filius, et cui voluerit Filius revelare5. — Ex quo consequitur, ut idem omnino sit instaurare omnia in Christo atque homines ad Dei obtemperationem reducere. Huc igitur curas intendamus oportet, ut genus hominum

1 Is XXXII. 17. 2 I Cor. Ill, II. 3 Io. X, 16. 4 Hebr

I, 3. 5 Matth. XI, 27.

mának jogát és hatalmát szentül tisztelje és megtartsa mindenki. — Ezt nemcsak a dolog természetéből folyó kötelességünk, hanem az egész emberi nem közérdeke is követeli. Tisztelendő Testvérek! Ugyan kiknek lelkét nem szállja meg remegés és mély szomorúság, midőn látják, hogy mig az emberiség haladását nem teljesen érdemetlenül magasztalják, az emberiség nagy része egymás között oly iszonyúan viaskodik, hogy csaknem valamennyinek valamennyi ellen vívott harcza dúl. Mindenek szivét áthatja a béke vágya és senki sincs, aki ne epedne buzgón utána. Békét azonban az Istenség megvetésével lehetetlen keresni, mert a hol Isten nincs, onnan száműzve van az igazságosság és az igazságosság elvesztésekor hiába reméljük a békét. »Az igazság eredménye békesség leszen«1. Tudjuk ugyan, hogy sokan vannak, a kik a béke, azaz a nyugalom és rend érdekében pártokba és csoportokba egyesülnek, amelyeket a föntartandó rendről neveznek el. Oh, milyen hiábavaló remények és gondok! A rend pártja, mely a zavaros állapotok után valóban békét teremthet, csak egy lehet: az Isten hiveinek pártja. Ezt a pártot kell tehát elősegíteni, ehhez minél többeket csatlakozásra bírni, ha a biztosság iránt való szeretet vezérel minket.

De, Tisztelendő Testvérek, az emberi nemnek az isteni méltósághoz és hatalomhoz való visszavezetése, amelyre mindannyian törekszünk, csak Jézus Krisztus által történhetik. Arra int ugyanis az apostol: »Más alapot senki sem vethet azon kívül, mely vettetett, mely a Krisztus Jézus«.2 Mert ő az egyedüli, »a kit megszentelt az Atya és a világba küldött«.3 »Az ő dicsőségének fénye és valójának képmása«.4 Igaz Isten és igaz ember, aki nélkül Istent, amint szükséges az üdvösségre, senki meg nem ismerheti, mert »az Atyát nem ismeri senki, hanem a Fiú és a kinek a Fiú ki akarja jelenteni3« : — A miből következik, hogy teljesen ugyanaz mindeneket megújítani Krisztusban, mint visszavezetni az embereket az Isten iránt való engedelmességhez. Oda kell tehát törekvésünket irányítanunk, hogy az emberi nemet Krisztus hatalma alá visszavezessük, mert ha ezt megvalósítottuk, akkor magához Istenhez tér vissza. Istenhez, mondjuk, nem

1 Isai XXXII, 17. 2 I. Cor. III. 11. 3 lb. X. 36. 4 Hebr. I. 3. 0 Matth. XI, 20.