Püspöki körlevelek 1903 (Szombathely, 1904)
2 quam virenti eoiore similia, stupore et dolore pallebam. Huic autem de me electioni, imo violentiae, hactenus, quantum potui, serrata veritate, reluctatus sum. Sed iam, velim nolim, cogor fateri quia quotidie indicia Dei magis ac magis conatui meo resistunt, ut nuito modo videam me ea posse fugere. Unde iam, non tam hominum quum Dei contra quam non est prudentia, victus violentia, hoc solo in tell i go me uti debere consiliö, ut, postquam oravi quantum potui, et conatus sum ut, si possibile esset, calix iste transiret a me ne biberem illum . . . meum sensum et voluntatem postponens, me sensui et voluntati Dei penitus committam. Nec plane repugnandi causae, multae et maximae, defuerunt Nobis. Praeterquam enim quod honore pontificatus, ob tenuitatem Nostram, nullo pacto Nos dignaremur; quem non moveret ei se successorem designari, qui, cum ecclesiam sex fere ac viginti annos sapientissime rexisset, tanta valuit alacritate ingenii, tanto virtutum omnium splendore, ut vel adversarios in sui admirationem traduxerit et memoriam sui nominis factis praeclarissimis consecrarit? -- Dein, ut praetereamus cetera, terrebat Nos, quam quod maxime, ea quae modo est bumam generis conditio afflictissima. Quem enim lateat, consociationem hominum gravissimo nunc, supra praeteritas aetates, atque intimo urgeri morbo ; qui in dies ingravescens eamque penitus exedens ad exitium rapit? Morbus qui sit, intelligitis, Venerabiles Fratres; defectio abscessioque a Deo: quo nihil profecto cum pernicie coniunctius, secundum Prophetae dictum1: Quia ecce, qui elongant se a te, peribunt. Tanto igitur malo, pro pontificali munere quod demandabatur, occurrendum esse Nobis videbamus ; arbitrabamur enim Dei iussum ad Nos pertinere: Dece constitui te liodie super gentes et super regna, ut evellas et destruas, et aedifices et plantes2; verum conscii Nobis infirmitatis Nostrae, 1 Ps. LXXII, 27. 2 Jerem. I, 10. litva, sápadoztam a remegéstől és a fájdalomtól. Ezen reám gyakorolt erőszakosságból folyó megválasztásomnak ellene is szegültem, mig csak az igazság megsértése nélkül lehetett. Azonban már akarva, nem akarva meg kell vallanom, hogy, mert Isten végzései naponkint egyre jobban ellenállnak magválasztásom elleni törekvésemnek, semmi módját nem láttam annak, hogy ' azok elöl kitérhessek. Ezután már, nem annyira az embereknek, mint Istennek ereje, melylyel szemben ember nem okoskodhatik, győzve le, belátom, hogy csak arra az egyre határozhatom el magam, hogy miután imádkoztam, a mennyit tudtam és küzdöttem azért, hogy ha lehetséges múljék el tőlem ez a kehely, nehogy ki kelljen ürítenem ... az én felfogásomról és szándékomról lemondva magam teljesen Isten értelmére és akaratára bizzam.«1 Éppen nagy és fontos okaink voltak, hogy megválasztatásunk ellen küzdjünk. Azonkívül ugyanis, hogy elégtelenségünk miatt magunkat semmiképen sem tartjuk méltóknak a pápai méltóságra, kit ne hatna meg az, hogy annak utódjául jelölik, aki mig csaknem huszonhat évig kormányozta az egyházat, akkora szellemi éberséggel, az erények oly dicsfényével ékeskedett, hogy még az egyház ellenségeit is bámulatára ragadta és nevének emlékét a legjelesebb tényekkel szentelte meg? Azután, hogy mellőzzük a többit, megfélemlített Bennünket, még pedig legfőképen az emberiségnek mostani igen szomorú helyzete. Ugyanis kinek kerülhetné el figyelmét, hogy az emberi társadalom most még inkább, mint a régebbi időkben, súlyos és belső bajban sínylődik, mely napról-napra súlyosbodva és azt teljesen fölemésztve végromlásba ragadja? Tisztelendő Testvérek, értitek, mi az a betegség: az Istentől való elszakadás és eltávolodás, melynél — a próféta szava szerint — semmi sincs szorosabban a végromlással egybekapcsolva: Mert Íme, a leik eltávolodnak tőled, elvesznek.2 Úgy vélekedtünk tehát, hogy a pápaság reánk bizott föladatából kifolyólag, ilyen bajjal kell szembeszállanunk* mert úgy hisszük, hogy reánk vonatkozik Isten parancsa: »Ime népek és országok fölé állítalak téged, hogy gyomlálj és bonts, építs és ültess3;« azonban gyengeségünk tudatában féltünk elvál-1 Epp. I. III. ep. i. 2 Ps. LXXII, 27. 3 Jerem. I. io.
