Püspöki körlevelek 1903 (Szombathely, 1904)
1 A böjtölés lelki baszna tehát napnál világosabb; és, am ily mértékben hasznos, ép oly mértékben szükséyes is minden embernek; szükséges mindenkinek, mert mindenki természetszerűleg köteles leikéről gondoskodni és lelkét a böjtölés által izmosodó erényekkel ékesíteni. A böjtölés eszerint természetszerű követelmény és annyira fontos erénygyakorlat, hogy az Üdvözítő saját példájával akart erre minket különösen is figyelmeztetni. Negyvennap a kietlen puszta rideg magányába visszavonulva böjtölt az isteni Megváltó; nem mintha neki lett volna szüksége ezen hosszú előkészítő böjtölésre; hanem, hogy nekünk megmutassa a böjt lelki előnyeit, nagy hasznát és utánzásra buzdítson minket, akik nagyon rászorulunk arra, hogy böjtöléssel testünket fékezzük és uralma alól lelkünket felszabadítsuk. Az anyaszentegyház törvényével csupán figyelmeztet minket természetszerű kötelességünkre, elénk Írja az időpontokat, mikor és meghatározza a módozatokat, hogyan kelljen böjtölnünk. Oh, Kedves Hiveim, vajha az Oltáriszentségben jelenlevő Ur Jézus isteni bölcsesége szállna le mindnyájatokra és világosságánál belátnátok azt és szilárdan meggyőződnétek arról, mily hasznos és okos dolgot cselekesztek akkor, ha az egyház böjtjeit lelkiismeretesen megtartjátok; és ellenkezőleg, mily helytelenül és oktalanul cselekesznek azok, akik nem böjtölnek, vagy éppen a böjtölőket kigunyolják ; és csak a saját tökéletlen állapotukat árulják el, hogy vagy nincsenek tisztában a böjtölés lelki előnyeivel és hasznával, vagy pedig gyengeségüket mutogatják, ami miatt nem tudnak vagy nem akarnak érzékeiknek, szenvedélyeiknek parancsolni. Buzditson titeket, Krisztusban Kedves Hiveim, a böjtölésre a böjtnek természetes haszna; de legkiváltképpen isteni Megváltónknak kegyes példája, akinek keresztje alá esküdtetek fel a keresztség szentségében; de hogyan lehetsz keresztény, ha a Jézusod keresztjét hordozni vonakodol; hogyan lehetsz Jézus tanítványa, ha a mester példáját nem követed; ha az ő útmutatása daczára sem akarsz böjtölni? Buzditson titeket a böjtölésre az Anyaszentegyház gyengéd gondoskodása, amikor szeretettel ereszkedik le gyöngeségeinkhez, a legkevesebbet irja elő nekünk,nehogy a böjt nehézsége elijeszszen és megfoszszon bennünket a vele járó nagy lelki előnyöktől. Szívesen kövessük Anyaszentegyházunkat, a rólunk gondoskodó jó anyát, készséggel teljesítsük parancsait, hogy az Anyaszentegyház láthatatlan fejének Jézusunknak, a mi jóságos Megváltónknak, ki előtt kedvesebb az engedelmesség, mint az áldozat, szent kegyelmeiben és a böjtölés áldásaiban részesülhessünk ! A Jézus Szentséges Szent Szivének áldása legyen mindnyájunkkal! — 3 — Szentséges Atyánk XIII. Leo pápának i8gg. évi január hó 27-én kelt és az 1899. XI. körlevél 2720. sz. alatt egész terjedelmében közölt decisiója erejével, a böjt és megtartóztatás törvénye alól egész Magyarország számára, hét év tartamára kegyelmesen megadott apostoli felmentvény alapján, egyházmegyém plébánosait és plebánoshelyetteseit felhatalmazom, hogy a huseledelekke! napjában egyszer való táplálkozásra híveiknek a felmentvényt a bekövetkező negyvennapi szent böjt napjaira — kivéve szerdát, pénteket és szombatot, mely napokon a szoros böjt és megtartóztatás lelkiismeretesen megtartandó leszen — egész nagykeddig bezárólag, megadhassák. Ezen böjti felmentvényt a nt. papságra és a mindkét nemű szerzetesekre is — amennyiben ezen utóbbiak saját külön böjti szabályaik által lekötve nincsenek — általánosan kiterjesztem. Mindazokat azonban, kik a jelen felmentvényt igénybe veszik, kötelezem, hogy 381. sz. A nagyböjti szt. időszakon a huseledellel való táplálkozásra felmentvény adatik.