Püspöki körlevelek 1902 (Szombathely, 1903)

1---2 —

templomuk sem ingó, sem ingatlan vagyon felett nem rendelkezvén, a perselypénz csekélysége miatt a számadás adóssággal záródik. A híveknek ugyanis gondoskodniok kötelességük templomuk szükségleteiről és nem is gondolhatom azt, hogy ebbtli kötelezettségeiknek eleget nem tennének, ha a szószékről templomuk szükségletei felől felvilágosittatnak és a költségbeszedés oly módon történik, a mely szerint ebbeli kötelességeiknek nagyobb megterheltetésük nélkül megfelelhetnek. A templomi ruhákról és a felszerelésekről igen ügyesen olyképen gondoskodhatik a plébános, ha híveit az „Oltáregylet,“ tagjai közé leendő belépésre buzditja. Alig pár fillér a tagsági dij évenként, melyet híveinek bármelyike könnyen megfizethetne és ez által viszont az egyesület érezné magát arra indíttatva, hogy első sorban a tagjainak templomát lássa el a szükségesekkel. Egyházmegyémből ezen egyesület csupán 40—45 plébániából számlál tagokat: sokaknak szól tehát még ezen főpásztori intelmem, a kik eleddig nem vették igénybe az oltáregylet jótékonyságát, holott ez templomuk gyér felszerelése miatt kívánatosnak is bizonyul.

Azt is tapasztaltam bérmálási körutamban. miszerint az „altare privilegiatum“ nem minden templomban van kijelelve. E mulasztás annál inkább megrovást érdemel, mivel kérelmezése hivatalomnál csekély fáradságba, csupán néhány sor Írásba kerül és mivel ezen mulasztás nagy kegyelmektől fosztja meg a híveket. Reményiem, iparkodni fognak a plébános urak ebbeli mulasztásaikat mielőbb kipótolni.

A kérész tuti statiókra is ki kell terjeszkednem. Találtam olyanokat, a melyek nem szabályszerűen voltak felállítva, hiányzott rólok a fakereszt, melyhez a búcsúk kötve vannak ; ismét több helyütt a felszentelés nem történt helyesen, vagy a felszentelési okmányt nem tudták a plébános urak felmutatni. Figyelmeztetem ez alkalomból a plébános urakat arra, miszerint a keresztutak felszentelése a szt. Ferencz-rendiek privilégiuma, tehát evégett a hozzájuk legközelebb eső zárda főnökségéhez kell folyamodniok, mivel a búcsúk elnyerése csak ezen feltétel teljesítésétől függ; a felszentelési okmányt pedig a plébánia levéltárában meg kell őrizniük.

Figyelmeztetem továbbá a plébános urakat az oltáraikon alkalmazott „altare portatile“-re; a régi időben szentelt oltárkövek külső hivatalos pecséttel vannak ellátva, mely pecsét, ha szétvállott ugyannyira, hogy az alatta levő ereklye érintése lehetséges, elvesztik megszentelési jellegüket, miután az ereklye valódisága körül kétség merülhet fel: kötelességüknek ismerjék az ily oltárkő kicserélését.

Panaszt hallottam amiatt, mintha a vendajku vidékeken felállított állami iskolákban a hittan is a többi tantárgyakkal egyetemben magyar nyelven taníttatván, nem éretnék el benne a kellő eredmény. Ezen bajon úgy kell segítenünk, hogy az illető plébános és káplán urak a lehetőség szerint mennél gyakrabban megjelenjenek az ily állami iskolákban és az első és második osztályban vendnyelvii, a harmadik és további osztályokban már magyarnyelvű magyarázatokkal pótolják az állami tanitók hittantanitását. És tájékoztatásom végett elrendelem, hogy az állami iskolákban a hittanvizsgán a mennyire keresztülvihető a kér. esperes, de mindenesetre az illetékes plébános jelen legyen és az eredményről engem értesítsen. A zalamegyei vendajku iskolákban a hittan tanítására ugyanezen rendeletem lépjen életbe: a kisebb gyermekeknél a katekéták a tanitók magyar tanításához vendnyelvü magyarázatokat alkalmazhatnak, nehogy a magyarnyelvű tanítás a növendék hit és erkölcsi ismereteinek rovására történjék; a felsőbb osztályuaknál azonban már ö is magyarul magyarázzon; mert kívánatos, hogy a vendnyelvü gyermek — a mint gyakran megtörténik — magyar vidékre kerülvén, magyarul is értse a káté szavait és igy siker-