Püspöki körlevelek 1900 (Szombathely, 1901)
8 b) Az alap vagyonát kezelő egri fökáptalan képviselője, Begovcsevics Róbert v. püspök, egri kanonok; e) A nagyméltóságu püspöki kar képviseletében: Vén inger Károly pápai praelatus, esz ter gomfőszékesegyházmegyei apát-kanonok és Kászonyi Alajos nagyszebeni káplán. d) Az alap tagjainak képviselői gyanánt: Petrovácz József a kalocsai tanitónőképezde igazgatója (Kalocsa-főegyházmegye), Fodor József kanonok s főtanfelügyelő (Kassa egyhm.), Székely Lajos gyulai tanító (Nagyvárad 1. sz. egyhm.), Kelecsényi Antal mocsonoki k. tanító (Nyitra egyhm.), Erdélyi Imre szatmári tanitóintózeti tanár (Szatmár egyhm.), Laszczilc Gyula előszállási tanító (Székesfehérvár egyhm.), Gubicza Lajos veszprémi tanító (Veszprém egyhm.) és Puchy József zólyom-petri-i tanító (Beszterczebánya egyhm.) A bizottság alelnöke betegsége miatt a gyűlésen nem jelenhetett meg. A felhívott Győr, Nagyvárad g. sz., Pécs és Szamosujvát egyházmegyék képviselői nem voltak jelen. III. Dr. Walter Gyula elnök kővetkező beszéddel nyitotta meg a gyűlést: ,,M. t. Központi Bizottság! Abban az uj században, a melyet az isteni Gondviselés megérnünk engedett, először van szerencsém a m. t. központi bizottságot szivem egész hevével, bensőm legtisztább érzelmeivel üdvözölni. Minden téren várakozással, reménynyel tekintünk az uj század esélyei felé. Nem csekély kíváncsisággal kérdezhetjük az országos katholikus tanítói segélyalap jövője szempontjából is, mily hatást fognak gyakorolni azok a sugarak, a melyeket a XX. század napja fog szétárasztani. Félve és remélve kérdezzük, vájjon tüzesek lesznek-e a sugarak és felfogják-e olvasztani annak a közönynek jegét,- a mely oly sok szivet hagy még hidegen ez áldásos intézmény iránt? Félve és remélve kérdezzük, vájjon termékenyítők lesznek-e e sugarak és fognak-e gazdag' gyümölcsöket érlelni annak a Iának ágain, a melynek lombjai alatt ezeren és ezeren keresnek üdülést!? Ki volna képes biztos választ adni e kérdésekre? A Gondviselés kipuhatol hatatlan végzéseinek van fentartva a titok, vájjon meg fognak-e valósulni azok az óhajok, a melyek a nemesebb lelkekben élnek; vájjon teljesedni íógnak-e azok a remények, amelyeket a jobb érzésű keblek táplálnak. Részemről az országos kát. tanítói segélyalap intézményével szemben csak hő óhajt ismerek. Aminő szükségesnek és áldásosnak tudom azt az intézményt, amelynek a nm. püspöki kar hagyományos áldozatkészsége létet adott, épp oly forrón kívánom, hogy azt az uj század — legalább részben — nélkülözhetővé tegye! Azt óhajtom, m. t. bizottság, alakítsa az uj század oly kedvezően a magyar katholikus tanítóság érdemdús testületének anyagi helyzetét, hogy ne ismerje azokat az emésztő gondokat, amelyek pillanatnyi segély igénybe vételére utalják! Kívánom ezt nemcsak a tanitó kar, hanem szeretett egyházunk és hazánk érdekében is. A tanítóság nemes küzdelmekben izzadó seregének hóditó munkája csak akkor fog a kívánatos eredmények biztos reményével kecsegtetni, ha tettvágyának hevét, lelkesedésének lángját nem fogják lohasztani azok a gondok, amelyek ma sötét felhőkkel borítják életének egét. Azt kívánom, hogy azokon a rögös utakon, amelyeken a tanítóság nehéz pályája vezet, a gondtalan megélhetés, a nyugodt megelégedés rózsái fakadjanak. Nem kívánom azonban, hogy a tanítóság ez óhajtott előnyöket csak kegyek, vagy kiváltságos kedvezmények czimén élvezze. Sőt inkább odairányul óhajom, hogy a kedvezőbb anyagi helyzetet a jogok védvei biztosítsák a népoktatás bajnokai számára. Azt kívánom, hogy a magasabb képzettség talajából sarjadozzanak azon feltételek, amelyek alapján a tanítóság anyagi helyzetének kedvezőbb alakulását remélheti. Reméljük, hogy az uj század sürgetni fogja a magasabb minősítés feltételét és viszonszolgálatul meg fogja szüntetni azokat a gondokat, amelyek a tanítóság fárasztó pályáját még lankasztóbbá teszik. Ha a remény megvalósulást nyerne, a segélyalap egyik czélja — a szorosan vett segélyezés — javarészében megszűnhetnék. Mig azonban ez az óhaj csak a vágyak birodalmában fog élni, addig le nem mondhatunk arról a törekvésről, hogy gazdagítsuk azt a forrást, melynél a szomjuzók iiditő italt keresnek. De ha — a mit hőn óhajtunk — részben nélkülözhetővé válnék is a segélyalap, szükségessége femnarad annyiban, a mennyiben a tanítóság árváiról kíván gondoskodni. Ezen üdvös törekvését eddigelé az alap nem volt képes megvalósítani. Az árvaház ezen eszméjének megtestesítése nagy nehézségekbe ütközik. Minél nagyobbak azonban m. t. bizottság, azok az akadályok, amelyek e fontos feladat szerencsés megoldása elé gördülnek, annál fokozottabbnak kellene annak a buzgalomnak is lennie, amelyet a kitűzött ezél elérése körül kifejtünk. Egyesítsük tehát m. t. bizottság erőinket, összpontosítsuk minden (igyekezetünket arra, hogy minél előbb fogadhassuk gondjainkba azokat, akiknél az élet keserűségeit csak a felebaráti könvörűlet képes megédesíteni.
