Püspöki körlevelek 1899 (Szombathely, 1900)
— 8 fieri nullo paeto potest, sed quorum altitudinem cogitatione assequi non magis possumus, quam comprehendere, qualis est in se, Deum. At enim si tam multae res existunt occultae et a natura ipsa involutae, quas nulla queat humana explicare sollertia, de quibus tamen nemo sanus dubitare ausit, erit quidem libertate perverse utentium non ea perferre quae supra universam naturam longe sunt posita, quod percipere qualia sint non licet Nolle dogmata huc plane recidit. Christianam religionem nullam esst* velle. Porro flectenda mens demisse et obnoxie in obsequium Christi, usque adeo, ut eius numine imperioque velut captiva teneatur: In captivitatem redigentes omnem intellectam in obsequium, Christi'. Tale prorsus obsequium est, quod Christus sibi tributum vult; et i ure vult, Deus est enim, proptereaque sicut voluntatis in homine, ita et intelligentiae unus habet summum imperium. Serviens autem intelligentia Christo domino, nequaquam facit homo serviliter, sed maxime convenienter tum rationi, tum nativae excellentiae suae. Nam voluntate in imperium concedit non hominis cuiuspiam, sed auctoris sui ac principis omnium Dei, cui subiectus est lege naturae': nec astringi se humani opinatione magistri patitur, sed aeterna atque immutabili veritate. Ita et mentis naturale bonum, et libertatem simul consequitur. Veritas enim, quae a Christi magisterio proficiscitur, in conspicuo ponit, unaquaeque ros qualis in se sit et quanti: qua imbutus cognitione, si perceptae veritati paruerit homo, non se rebus, sed sibi res, nec rationem libidini, sed libidinem rationi subiicit: peccatique et errorum pessima servitute depulsa, in libertatem praestantissimam vindicabitur: Cognoscetis veritatem, ct veritas liberabit vosa. — Apparet igitur, quorum mens imperium Christi recusat, eós pervicaci voluntate contra Deum contendere. Elapsi autem e potestate divina, non propterea solutiores futuri sunt: incident in potestatem aliquam humanam: eligent quippe, ut fit, unum aliquem, quem audiant, cui obtemperent, quem sequantur, magistrum. Ad haec, mentem suam, a rerum divinarum communicationem seclusam, in angusliorem scientiae gyrum compellunt, et ad ea ipsa, quae ratione cognoscuntur, venient minus instructi ad proficiendum. Sunt’ enim in natura rerum non pauca, quibus vel percipiendis, vel explicandis plurimum affert divina doctrina luminis. Nec raro, poenas de superbia sumpturus, sinit illos Deus non vera cernere, ut in quo peccant, in eo plectantur. Utraque de caussa permultos saepe videre licet magnis igeniis exquisitaque eruditione praeditos, tamen in ipsa exploratione naturae tam absurda conseetantes, ut nemo deterius erraverit. 1 II. Cor. X. 5. 2 Io. VIII. 32. G adtál, köztöltém velük.1 Azért szükségképen sok olya kell magában foglalnia, nem ugyan a mi a józan észszel ellenkeznék, - s ez teljességgel lehetetlen is volna, — de a mit eszével csak úgy nem érhet fél az ember, mint a hogy nem hatolhat bele eszével az Istennek legbelső lényegébe. És ha magában a természetben is annyi jelenséget a titok fátyola takar, a melyen hiába törekszik keresztülhatolni a mindent felkutató emberi értelem s a melyeknek létezését azért mégsem vonhatja kétségbe józanul senkisein: akkor csak visszaélve szabadságával teheti az ember, hogy egyszerűen tagadja annak létezését, a mi magasan természetfeletti, csak azért, mert azt felfognia nem lehet. Ide vezetendő vissza az a dogmáink elleni nagy ellenszenv s az a törekvés mindannak megsemmisítésére, a mi keresztény. Pedig meg kell, hogy hajoljon az ész teljes alázattal a Krisztus iránti engedelmességben, úgy hogy az ő uralma, istensége tartsa mintegy fogva. Fogságra viszünk minden értelmet Krisztus engedelmességére1 2. Ennyi s nem kevesebb az, a mit Krisztus követel; — és joggal követeli, mert Isten, a ki ép azért azzal a legfőbb hatalommal, a mely neki kizárólag sajátja, csak úgy parancsol az ember eszének, mint akaratának. S az értelemnek ez a meghódolása az Ur Krisztus előtt: nem rabszolgaság; csak saját eszes természetének s vele született magasabb tehetségeinek megfelelőleg cselekszik az ember, a mikor erre elhatározza magát. Mert saját szabad elhatározásából nem embernek, hanem az Istennek, alkotójának, a mindenek urának uralmát fogadja el maga fölött, a kinek már a természet törvényénél fogva is alája van vetve: s nem emberi vélekedés önkénye, hanem az örök, változhatatlan igazság lesz vezére. így éri el értelme természetes szükségleteinek kielégitésót egy részt s őrzi meg szabadságát más részt. A Krisztus tanából áradó igazság világánál ugyanis tisztán látja a dolgokat, a maguk való mivolta s értéke szerint; és ez ismeret segélyével, ha követi a megismert igazságot, eljut az ember oda, a hol már nem az anyag uralkodik az emberen, hanem az ember uralkodik az anyagon; a hol nem az értelem a szenvedélynek, hanem a szenvedélyek hódolnak az értelemnek s a bűnnek összetört rabságán túl fölleli a legeszményibb szabadságot. Megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket3. — Világos tehát, hogy mindazok, a kik érte lm őket kivonják Krisztus uralma alól, bűnös merészkedéssel Isten (dien törnek. De ha elvetik is maguktól az Isten uralmát, szabadabbak azért nem lesznek: emberi hatalom fog rajtok uralkodni: mert nem tudnak meglenni anélkül, hogy ne legyen valakijük, a kire hallgassanak, a kinek engedelmeskedjenek, a ki után indulhassanak. 8 hozzá eszök, az isteni igazságok ismeretétől megfosztva, megismerésében szükebb korlátok közé szorul s ép azért a természetrendi igazságok megismerésében való haladásra is képtelenebb lesz. A dolgok természetében ugyanis sok olyan van, a minek vagy megismeréséhez, vagy magyarázásához fontos adatukat szolgáltat a kinyilatkoztatás. S gőgjük megtorlására nem egy-1 Ján. XVII. 8. 2 Kor. II. X. ö. 3 Ján. VIII. 32.
