Püspöki körlevelek 1898 (Szombathely, 1899)

— 5 — Fejes János bizottsági tag indítványozza, hogy az ösztöndíj- és segélyadásnál a régebbi tagokra legyen tekintettel a központi bizottság, valamint arra is, hogy melyik egyházmegye mennyivel járult a segélyalap gyarapításához. A központi bizottság az indítvány első részére nézve úgy határoz, hogy az elnök vezessen nyilvántartási naplót. — Az összeállítás költségének az alap terhére leendő fedezésére elnök meghatalmaz­­tatik. Az indítvány másik részére vonatkozólag a többség úgy vélekedett, hogy az egyesületnek sajátlag az a czélja, hogy azon egyházmegyei tagok, kik kevésbbé szorul­nak az alap támogatására, éppen azokat segélyezzék, kik erre leginkább rászorulnak. VII. Elnök jelenti, hogy a mint számadásából is kitűnik, többen nem vették fel ösztöndíjaikat. Ezek ügye fölött a gyűlés napirendre tér, mert bizonyosan tanulmányaik eredménytelensége vagy nem megfelelő eredménye szolgált az illetők nem jelentkezé­sének okául. VIII. Az alapot kezelő egri főkáptalan képviselője Begovcsevicli Hóhért v. püs­­pök, epri kanonok beterjeszti az 1897. évi számadások kivonatát. Ezen kimutatás szerint : a) A segéiy-aiap vagyona ki tesz................................................77841 frt 64 krt; b) Az árvaházé pedig . -................................................................15332 frt 33 krt. Ugyanezen kimutatás alapján beterjeszti az 1898. évi felosztási tervezetet, mely szerint felosztandó 4417 frí 63 kr. és pedig ebből az alapszabályok 7. §-a értelmében : 1. Ösztöndíjakra (a fenti összeg 4/10 része)....................................1767 frt 06 kr. 2. Segély- és gyámpénzekre (3/10 rész), gyámolitásra (2/10 rész) . 2208 » 81 » 3. Az országos árvaház alapja gyámolitására (x/10 rész) .... 441 » 76 » Összesen : 4417 frt 63 kr. IX. A bizottság segélyekre 2000 frt — kr. Ösztöndijakra pedig .... 1750 » --- » szavazott meg. Az i. alatti összegből 17 frt 06 kr. a 2. alattiból........................................... 208 » M GO úgyszintén a VI. c) sz. alatti ... 372 » 79 » Összesen : 00 cn m frt 66 kr. az elnök kezeinél hagyatik, hogy abból évközben sürgős segélyeket utalhasson ki és a bizottság intézkedései szerint fizetéseket eszközölhessen. IX. Következik az ösztöndíjak megszavazása. Régi ösztöndíjas volt......................................................................................................36 Ösztöndíját fel nem vette................................ 6 Nem vizsgázott......................................................................................................1 Tanulmányait befejezte...........................................................................................5 Elmaradt összesen . 12 E szerint régi ösztöndíjas lesz...................................................................... 24 kiknek 50 írtjával jár................................................................................1200 frt — kr. betöltendő 11 hely á 50 frt......................................................................550 » — » s igy az ösztöndíjakra kiutalt......................................................................1750 frt — kr. kimerittetik. Ösztöndíját fel nem vette : Laka István, Mihályi Béla, Mincsik Antal, Szabó István, Steller Ignácz és Horváth Imre.

Next

/
Thumbnails
Contents