Püspöki körlevelek 1898 (Szombathely, 1899)

2 gélkedése akadályozta a megjelenésben) és Tóth Sándor lentii plebánoshely.; az alsó­­lendvai kerületből : Kiss Pál esperes és Strausz Flórián dobronaki plébános; végül a letenyei kerületből: Eberhardt Gyula esperes és Tóth János szécsi-szigeti plebánoshelyettes. Megyés püspök ur Ő Méltósága a főtisztelendő székeskáptalan tagjai kíséretében megjelenvén, közösen elmondott ima után főpásztori szeretetének melegével üdvözlé a gyűlésnek jelenlevő tagjait; megjegyzi, hogy a közgyűlést, melyet az alapszabályok értemében már a múlt év tavaszán kellett volna megtartani, betegeskedése miatt nem hívhatta egybe. Az isteni gondviselés iránt hálatelt szívvel említi fel, hogy ma már úgy érzi magát, hogy, ha nem is merészelhet valami sokat, de mégis határozottan erősebb a hangja, mint volt az előző évben, mikor pusztán és kizárólag susogva tudott beszélni. Kéri buzgón az Istent, istápolja kegyelmével szándékát, és a gyűlés tagjainak jóakaratát, hogy azt, a mi csakugyan ideiglenes és örök üdvösségünkre szolgál, csakis azt és úgy keressük, a mint az Isten akarja. Kéri a megjelenteket, hogy tanácskozá­saikban törekedjenek minden tekintetben hitünket, reményünket és szeretetünket hat­hatósan istápolói és akkor bizton hiszi, hogy az Isten kegyelmével a mai közgyűlést úgy fogjuk befejezni, hogy az mind a magunk megnyugtatására, mind pedig azoknak, kiknek sorsáról határozni akarunk, megelégedésére fog szolgálni. Ezzel a gyűlést meg­­nyitottnak jelentvén ki, felhívja a jelenlevőket, hogy tekintettel arra, miszerint a gyűlés kötelező határozatokat fog hozni, s ezek jegyzőkönyvbe lesznek foglalandók, válasz­szatiak kebelükből jegyzőt, mire Vidos Lajos püspöki titkár a gyűlés jegyzőjévé közaka­rattal megválasztatott. Ezután megyés püspök ur Ő méltósága felhívására a nyugdijegyesületi alapot kezelő ft. Illés Ferencz kanonok, főgondnok terjeszti elő a nyugdijegyesület vagyonáról szóló részletes jelentését, melyből kitűnik, hogy az 1892. évben megtartott egyesületi közgyűlés óta az alaptőke nemcsak sértetlenül fentartatott, hanem a lefolyt hét év alatt szaporodott is. Ugyanis : 1892-ben az alaptőke álladék volt . . . 79240 frt 66 ki 1893-ban „ „ V . . 80743 „ 18 V 1894-ben „ „ n . . 81175 * 07 V 1895-ben „ „ n V . . 84481 3 te GC V 1896-ban „ V V . . 84000 n 64 V 1897-ben „ » . . 84984 - 22 » 1898-ban „ „ . . 87824 » 09 n így tehát ezen lefolyt hét év alatt a tőkeálladék szaporodott 8583 frt 43 krral. Daczára annak, hogy a nyugdíj kiegészítésben részesült áldozárok száma egy-két taggal szaporodott. Ezután Vidos Lajos, a gyűlés jegyzője felolvassa az értekezletről jegyzőkönyvet, melynek kapcsán Farkas Ferencz, a központi papság képviselője a következő javaslatot terjeszti a közgyűlés elé: Alakittassék egy Ö Méltósága, a megyés Püspök Ur megbízottjának elnöklete alatt működő „állandó bizottság“, melynek tagjai: a) a kezelő kanonok, b) a lelkész­­kedő papság köréből a közgyűlés által 6 évre választandó 9 tag. Czélja ezen bizottságnak egyrészről a megyés Püspök ur ő Méltóságának az ügykezelésben szolgálatára lenni, a kezelő kanonokot minden eljárásában segíteni; másrészről pedig az egyházmegyei papság kebelében az egyesület iránt való buzgó ér­deklődést állandóan fejleszteni s minél tevékenyebb részvétet biztosítani.

Next

/
Thumbnails
Contents