Püspöki körlevelek 1896 (Szombathely, 1897)

— 3 — stb., hogy az ünnepély úgy a magyar, mint a nem magyar ajkú iskolákban, egyöntetű és egyforma legyen. 12- szer: Óhajtandó, hogy ezen ünnepélyes alkalomra dicsőségesen uralkodó szent atyánk XIII. Leó és apostoli királyunk I. Ferencz József arczképei beszereztesse­nek és feldiszittessenek. 13- szor: Óhajtandó, hogy ott, a hol lehet, ezen alkalomkor a gyermekek között valláserkölcsös és hazafias könyvecskék osztogattassanak. Ezen könyvecskék nagy választékban kaphatók es beszerezhetők a Szent István-tarsulatnál. Felhívom Kedveltségieket, mint az iskolaszékek elnökeit, hogy a nmélt. vallás- és közokt. m. kir. Minisztériumnak folyó évi márczius hó 22-ről 704. ein. sz. a. hoz­zám intézett megkeresésének megfelelőleg az iskola udvarán, előtt, vagy más alkalmas helyen néhány hárs, szil, tölgy, vagy egyéb századokig élő fát ültettessenek a millenium emlékére, s ennek megtörténtéről vagy a tervbe vett ültetésekről, az elültetett fák nemének és számának, valamint az ültetés helyének megjelölésével, hozzám május hó 20-ig, a magas Minisztériumhoz intézendő fölterjesztés czéljából, jelentést tenni szí­veskedjenek. Végül megkeresem Kedveltségteket, mint az iskolaszékek elnökeit, hogy a mil­lenáris iskolai ünnepségek megtartása iránt mielőbb intézkedni, a tanító urakat ez­­irányban mindenben támogatni és oda törekedni szíveskedjenek, hogy az iskolai millenáris ünnepségek minél ünnepélyesebben tartassanak meg. A nmlt. püspöki Kar által mult évben kibocsátott közös utasításnak (Instructio) megfelelőleg, minthogy az uj törvények és rendeletek ismerete a t. lelkipásztorkodó. Papságnak fölötte szükséges, hogy hiveiknek alkalomadtán jó tanácscsal és útbaigazí­tással szolgálhassanak, az 1894 . évi XXXI., XXXII. és XXXIII., nemkülönben az 1895. évi XLII. és XLIII. törvényczikkek s a legújabb időkig kibocsátott rendeletek gyüjte-, ményének a templomi pénztárak terhére s a plébániai hivatal használatára leendő beszerzését ezennel elrendelem. Említett gyűjtemény kapható Ráth Mór könyvkereskedőnél Budapesten (Gizella-tér.) ] 895. sz. Az 1894. és 1895. évi tör­vényczikkek és legújabb időkig kibo­csátott remie­letek gyűjte­ményének a plébániai hivatalok általi beszerzése elrendeltetik. Chaumont: „A pap és az Oltáriszentség.“ 30 elmélkedés. Forditá Bodonyi János Antal, vácz-egyházmegyei áldozár, kecskeméti segédlelkész. Ára 80 kr. (Kapható egyedül a szerzőnél Kecskeméten.) Yezérkönyv a legfölségesebb oltáriszentség folytonos imádására és a szegény templomok fölszerelésére Budapesten alakult Oltáregylet tagjai számára. Kapható: Dr. Tóth József, papnöveldéi tanúim, felügyelő, hittanár, Oltáregyl. egyházm. igazgató urnái Szombathelyen. Ára 10 kr. Szombathely, 1896 . évi április hó 8-án. 896. sz. Művek ajánl­­tatnak. KORNÉL s. k. püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents