Püspöki körlevelek 1892 (Szombathely, 1893)
8 és a misekönyv is már régen rongyos, az egyházi öltönyök pedig gyúrod tan hevernek egy szinehagyótt. ócska szekrénynek fiókjaiban, vagy lógnak a nedves falba vert vasszegeken. Igen el tudnék szomorodni, ha azt kellene gondolnom, hogy egyházmegyém egyik-másik plébánosa ezeket olvasván saját sekrestyéje leírására ismerne ; mert én sokkal jobb véleménynyel vagyok a szombathelyi egyházmegye összes papságáról, mintsem csak egyről is föl akarnám tenni, hogy vétkes hanyagságában az 1884-ik évben kiadott „Instructio Ven. Cleri 1'Dioecesis Sabariensis“ közkézen forgó könyvünk II. r. 2. §-át, melyben a templom és sekrestye gondozása oly tüzetesen le van irva, még csak át, sem olvasta volna ! Én bízom lelkészkedő papjaimban, hogy legjobb meggyőződésük szerint mindent megtesznek templomaik gondozása és sekrestyéjük berendezése érdekében: valamint arra is komoly gondot fordítanak, hogy az egyházi ruhák épek és tiszták, a szent-edények fénylők, az oltárok és szobrok áhitatgerjesztők legyenek, amint azt 111. Incze Pápa a laterani zsinaton követelte és Borromaei sz. Károly a templomok és egyházi szerek tisztaságáról irt külön kiadványában sürgeti, megszabván még az időközöket is. amelyek leteltével az egyes edények, p kelyhek, szentségtartók, fémből készült feszületek, stb. a plébános vagy a segédlelkész által átmosandók, hogy azok minden reájok tapadt szennytől és portól megtisztittatván nem megbotráuykozásra, hanem inkább az áhitat emelésére szolgáljanak. — — — De nagy mulasztást követnék ei, ha ez alkalommal föl nem említeném és püspöki tekintélyem egész súlyával nem sürgetném, hogy minden anyatemplomban kiváló gond fordittassék a legméltóságosabb Oltáriszentség előtt égő lámpára, mely azért neveztetik fióröklámpd“-nak, mert annak éjjel-nappal mindig kell égnie, jelképe lévén egyrészt az Oltáriszentségben jelenlevő Jézus Krisztusnak, másrészt pedig a hivek e jelenlétben való hitének. „Omnino lampadem esse retinendam ante altare Sanctissimi, ut continuo ardeat; “ parancsolja a S. Rituum Congregatio, (de 22. Augusti 1699.) és e rendelet szorosan kötelező, melynek lelkiismeretes megtartásáért a lelkipásztor felelős. Nem is mentheti ő magát sem az egyházfi gondatlanságával, sem a költségek hiányával; nem az elsővel, mert ha csakugyan meggyőződött az egyházfinak hanyagságáról, úgy szükség esetében magának kell gondoskodnia az öröklámpáról, amit annál könnyebben megtehet, miután — si fide viva animetur, - a rroralis vagy physikai lehetetlenség esetét kivéve az Oltáriszentségnek látogatását bizonyára egy napon sem mulasztja el, (V. ö. Schüch „Lelkipásztorkodástan“ II. k. 289. §-át) és igy van alkalma gondozni az öröklámpát; ha pedig a naponkint nagyobb elterjedésnek örvendő CJuillon-féle lámpabelet alkalmazza, úgy 8 —10 napig is nyugodt lehet, mert alig igényel öröklámpája valamely különös kezelést. . . De a költségek hiányával sem igen mentheti magát az illető plébános, mert vagy megbirja a templom pénztára a kiadásokat, és akkor minden nehézség nélkül végrehajtható a rendelet, vagy oly szegény a templom, hogy a napi szükségleteket sem födözheti ; de ez esetben sem tévesztendő szem elől, hogy az öröklámpa föntartása oly közös kötelesség, melyhez a hivek tartoznak szükség esetén adományaikkal járulni, és pedig a legméltóságosabb Oltáriszentség elvesztésének büntetése alatt. (Vine. Petra Card, in Constit. I. Urbani VIII. „Transiturus“ sect. I. n. 2, 9, 15, 25.) E kötelezettség alapján rendelkezett az 1860-ik évi esztergomi megyei zsinat is akként: „Ubi fiscus ecclesiae expensas in perpetuum lumen ante Venerabile Sacramentum alendum suppeditare non potest, fiant certis diebus hoc scopo collectae.“
