Püspöki körlevelek 1890 (Szombathely, 1891)

11 3. A kedvezmény fennállását valamint annak megszüntetését az illetékes járási tisztviselő mondja ki, a ki határozatát, az iratok csatolása mellett, véleményezés végett, az illetékes hadkiegészítési kerületi, illetőleg az illetékes honvéd ezred-parancs­­noksággal közli. A kedvezmény fennállását kimondó határozat ellen emelt kifogások és a felebbezések tekintetében a 46. § rendelkezései alkalmazandók. Az ügy eldöntéséig a kedvezmény érvényben marad. 4. A tévesen megadott kedvezmények megsemmisítését a honvédelmi mi­niszter mondja ki. 5. Mihelyt a kedvezmény megszüntetését, illetőleg megsemmisítését kimondó határozat jogerőre emelkedett: a) azok, a kik sorszámuk szerint, vagy mint kevésbé alkalmasok jutottak a hadsereg vagy a honvédség póttartalékába, katonai kiképeztetésük végett behivandók, s katonai szolgálatuk teljesítése tekintetében egyébként sorozási évfolyamuk szerint kezelendők ; b) egyéb, a hadseregbeli szolgálati kötelezettség alatt álló személyek pedig a póttartalékból kivéendők és ha a tényleges szolgálatot még nem teljesítették, a hadseregbeli (hadi tengerészeti) szolgálati kötelezettség tartamán belül a törvényes tényleges szolgálatra behivandók, a melybe azonban az általuk netalán előbb telje­sített tényleges szolgálat ideje beszámítandó ; c) egyéb, a honvédségi szolgálati kötelezettség alatt álló személyek a katonai kiképeztetésre iDehivandók és szolgálati kötelezettségük teljesítése tekintetében sorozási évfolyamuk szerint kezelendők; 6. Ha a kedvezményt megszüntető határozatnak jogerőre emelkedése után az illető az egyévi tényleges szolgálat kedvezményéért, folyamodik és egyúttal beiga­zolja, hogy ezen igény már az állítás idején fennállott, ez utóbbi kedvezményben az illetékes hadkiegészítési kerületi, illetőleg honvéd ezred-parancsnokság által részesítendő. •• VI. A fölszentelt papok, az alkalmazott lelkészek és segéd lelkésze i kedvezménye. A papnövendékek és papjelöltek után az „Utasítás“ a felszentelt papokkal foglalkozik és pedig a 49. § ban, mely a fentebbi czim alatt a következőket foglalja magában: 1. „Felszentelt papoknak, alkalmazott lelkészeknek, segédlelkészeknek és papi jelleggel biró tanároknak tekintendők és szolgálati kötelezettségük tartama alatt a póttartalék nyilvántartásában vezetendők : a) a katholikus és a görögkeleti egyházak papjelöltjei, ha fölszenteltetnek s erről egyházmegyéjük vagy a rend főnökének bizonyítványát felmutatják ; . . . 2. Azok, a kik már az ujonczállitás alkalmával igazolják, hogy a fentebb megjelölt viszonyok közt vannak, ha alkalmasok, vagy kevésbé alkalmasok, beso­­roztatnak és tizenkét évi szolgálatkötelezettséggel közvetlenül a póttartalék nyilván­tartásába jegyeztetnek be. A kedvezmény megadása a 46. §-ban foglalt eljárási szabályok szerint tör­ténik és pedig tekintet nélkül a folyamodó besoroztatásának módjára, — még ha a korosztály és sorsszám rendén kívül állíttatott is, — s általában tekintet nélkül azon időpontra, melyben az igényt megalapító viszonyok keletkeztek. 3. A póttartalék állományában levő azon papjelöltek, akik az 1-ső pontban elősorolt viszonyok közé jutnak, erre vonatkozó igazolványaikat az illetékes járási tisztviselő utján, az illetékes hadkiegészítési kerületi, illetőleg honvéd ezred-parancs­noksághoz tartoznak beküldeni. Ezen igazolványok benyújtásával egyidejűleg az illető azt is bejelenteni tartozik, hogy tartalékos tábori lelkészszé (hadseregnél, illetőleg a honvédségnél) való kineveztetését kívánj a-e Azok, a kik tábori lelkészekké ki nem neveztettek, azonnal a póttartalék nyilvántartásába helyezendők át és a 12-ik minta szerinti igazolványnyal látandók el. A tábori lelkészekké kinevezettek, ezen minőségük megszűntével, szolgálati kötelezettségük tartamán belül, szintén a póttartalék nyilvánításába helyezendők át.

Next

/
Thumbnails
Contents