Püspöki körlevelek 1890 (Szombathely, 1891)
4 felveendők, kik a kivonatok készítése után következő naptári évben töltik, illetőleg töltenék be életük ig-ik évét. Az anyakönyvi kivonatok átadása napjáig az azokban megnevezett egyének sorában előfordult halálesetek, a kivonatoknak e czélra szánt rovata alatt bejegyzendők a mennyiben ez az anyakönyvvezetők által vezetett halálozási lajstromok alapján megtörténhetik. 3. A 2. minta szerinti kivonatokba, az elhalálozás napja szerinti sorrendben, a községben elhalt és a saját keresztelési (születési) anyakönyvben elő nem forduló mindazon finembeli egyének bejegyzendők, a kik a kivonatok készítése után következő naptári évben töltötték volna be éltök 11». évét. 4. Az anyakönyvek vezetésére jogosított tábori lelkészek ugyanezen határozmányok értelmében, a 3. és 4. minta szerint szerkesztenek anyakönyvi kivonatokat és azokat azon év julius hava 15-ig, a melyben az összeirottak éltök 18-ik évét betöltik vagy betöltenék, a területi had- (hadtest)- parancsnokság elé terjesztik. 5. A katonai anyakönyvekbe netán bejegyzett honvéd egyének tekintetében hasonló kötelezettség terheli az anyakönyvvezetésre hivatott tábori lelkészeket. Ezen kivonatok hasonló módon a honvédkerületi parancsnokságoknak küldetnek meg és azután a fentebb szabályozott módon teendők meg a szükséges intézkedések. 6. Az anyakönyvi kivonatok mindenik év október végéig a községi elöljáróságnak adandók át; és pedig az 1. minta szerintiek a születési, a 2. minta szerintiek pedig az elhalálozási hely községi elöljáróságának.“ B) A mi az első korosztálybeli állításra kötelezetteknek az anyakönyvvezetök által való összeírását illeti, az 1889. apr. 15-iki utasítás 21. §-ában a következőket tartalmazza: 1. ,,Az állításra kötelezett korba lépő egyének összeírása czéljából kötelesek a községi elöljárók a 15. § 1—3. pontjai értelmében kapott anyakönyvi kivonatokat azon év augusztus havában, mely az összeirottaknak az 1-ső korosztályba való lépését megelőzi, az anyakönyvvezetőknek visszaadni. 2. Az anyakönyvvezetők a visszakapott kivonatokat az időközben beállott változások szerint kiegészíteni és október hó végéig a községi elöljáróknak ismét átadni tartoznak. 3. Az állításra kötelezett korba lépő katonai származású személyek összeírása czéljából a területi hadparancsnokságok illetőleg a honvéd kerületi parancsnokságok a 15-ik §. 4-ik pontja értelmében kapott anyakönyvi kivonatokat azon év augusztus hava 1-én, mely az összeirottaknak az 1-ső korosztályba való lépését megelőzi a tábori lelkészeknek visszaadni tartoznak. 4. A tábori lelkészek a visszakapott kivonatokat az időközben beállott változásokhoz képest kiegészíteni és szeptember 1-ig a területi had- s illetőleg honvéd kerületi parancsnokságokhoz ismét beterjeszteni tartoznak.“ C) Az A) és B) alatt említett összeírásokon kívül gyakran előáll a családi értesítő készítésének szükségessége is, mely az alább közölt 13. minta szerint szerkesztendő. Ezen családi értesítőkre vonatkozólag az utasítás 36. §-a többi között következő útbaigazítással szolgál : „Ha a család egyik vagy másik tagjának születési vagy halálozási napját, a családi értesítőt kiállítani köteles anyakönyvvezető kimutatni nem képes, mivel például a család egyik vagy másik tagja más egyházban született, illetőleg halt meg, az ily körülmények, a mennyiben a jelen utasítás értelmében döntők, az illetékes anyakönyvvezetők által kiállított külön születési vagy halálozási bizonyítványok által igazolandók. Az anyakönyvvezetők oly megjegyzéseket, melyek a sorozó bizottság határozatára közvetlen befolyással bírnak, mellőzni tartoznak.“ A fentebbiekben említett 1., 2. és 13. minták a következők: