Püspöki körlevelek 1887 (Szombathely, 1888)

4 intézet összes tanítói (tanítónői), illetve tanári személyzetének tudomására juttatása iránt a mulasztások folytán az illetőkre különben háramló törvényes hátrányokra való külön szives figyelmeztetés mellett behatóan utasittatni és a törvény szóbanlevő ren­delkezéseinek a nevezettek részéről történendő pontos és lelkiismeretes szemmeltar­­tása és teljesítése felett, saját közegei utján is, az ügy kiváló fontossága által meg­követelt szigorral felügyelni méltóztassék. Budapest, 1887. szeptember hó 3-án. TREFORT. Miről Kedveltségtek, a rom. kath. iskolaszékek egyházi elnökei, megfelelő intézkedés végett értesittetnek. 2435- sz 1887. túg. 23 27250. sz. a. min. leirat. Minthogy mindazon esetekben, midőn a növénytan tanitásánál a növényfajok • szemléltetésére természetes példányok nem állanak rendelkezésre, — mely eset a nö­vénytan ismétlésénél fordul leginkább elő, — kívánatos és szükséges, hogy a tanító ezen növényeket lehető tökéletes és természethü utánzatokban bemutathassa : azért a Kálózdy nővérek budapesti művirág gyárában, az orsz. tanszermúzeum állandó bizott­ságának kezdeményezésére és útmutatása szerint iskolai ezélokra készített természethü művirágokat, ezen bizottság véleménye alapján, a középiskoláknak, tanító- és tanitónő­­képezdéknek, középkereskedelmi iskoláknak, felsőbb leányiskoláknak és polgári isko­láknak, a természetrajzi szertáraknak ily irányú kiegészitése alkalmára, melegen figyelmökbe ajánlom. Erről van szerencsém a Főtisztelendő főhatóságot oly felkéréssel értesí­teni, miszerint a főhatósága alatt álló ily fokú iskolák igazgatóságait ily értelemben utasítani méltóztassék. Budapest, 1887. augusztus hó 23-án. GÖNCZI PÁL, államtitkár. 2436. SZ. Kath. tanítói orsz. segély­alap és árva­házi alap 1886. évi számadása. A magyarországi lat. és gör. szertartásu rom. kath. tanítók A) segélyalap­jának vagyonáról a kezelő egri főkáptalan által kiállított, fensőbb helyen pedig felül­vizsgált és helyesnek talált 1886. évi számadás kivonata Vagyonállás 1885. év végén. Osztr ért. tr. kr. 1. 5°/0-kal kam. magyar járadékkötvényekben (névérték szerint)....................40000 — 2. 5°/0-kal kam, magyar vasúti kötvényekben „ „ 720 — 3. Egységesített osztr. államkölcsönkötvényekben „ „ 1100 — 4. Takarékpénztárban 5 és 1/2 °/0 kamatra tőkésítve........................................xoooo — 5. Takarékpénztárban 5°/0 kamatra ideiglenesen elhelyezett segély- és gyámpénzek.................................................................................................1400 — 6. Készpénzmaradvány................................................................................................... 1 7 1 7 5^ Összesen. . 54937 56 I, Fejezet 1886. évi bevétel, 1. §. A mull évi készpénz maradvány.................................................................. 1717 56 2. §. Az egyházmegyék gyűjtéseiből befolyt:........................................................ 5337 2 4 3-§. Tókék (értékpapirok és takarékp. betétek) kamataiból................... 2708 84 Összesen. . 9763 64

Next

/
Thumbnails
Contents