Püspöki körlevelek 1886 (Szombathely, 1887)

megyék kézi térképe (ára 30 kr.) és néhánynak kivételével fali térképe (ára 4— 5 frt) jelent meg. Ezen térképek az orsz. tanszermúzeum állandó bíráló bizottsága, bel- és külföldi szakértők által minden tekintetben helyeseknek és kifogástalanoknak találtatván, a földrajzi oktatás minden foka most már a szükséges taneszközökké' rendelkezik. Azon óhajtástól vezéreltetve, hogy ezen nagy áldozatokkal előállított esz­közök az iskolák által a földrajzi oktatás érdekében fel is használtassanak, van sze­rencsém az egyházi főhatóságot felkérni, hogy a vezetése alatt álló iskolákat köte­­telezni szíveskedjék, hogy a mennyiben eddig meg nem tették volna, mindenik meg­szerezze a) a m. kir. államnyomdától a község helyrajzi térképét, bj Poszner K L.-tól a megye falitérképét, c) az egyetemi nyomdától Magyarország, a monarchia és a föld egyes részeinek fali térképeit, — és hogy legalább a jobb módban éle! szülők gyermekei köteleztessenek, hogy a megyének Posner K. L. kiadásában meg­jelent kézi térképét, valamint az egyetemi nyomdában kapható Magyar korona or­szágai s a föld részei kézi térképeit is szerezzék meg, mert csakis igy remélhető, hogy a gyermekek a térkép olvasását megtanulják. Budapesten, 1886. évi junius hó 15-én. TrefORT. s. k, A jövő évre kiadandó egyházmegyei névtár elkészítéséhez megkivántató adatok felvételére szolgáló iveket, mellékletben oly felhívással küldöm ki egyház­megyém papjaihoz, hogy azokat a jelzett czélra egyúttal felhasználva, - a rovatokat az adott minta szerint pontosan betöltsék és további használatra egyházmegyei Hi­vatalomhoz September hó végéig beküldjék. Az Oláh János plébános folyó évi Julius hó 23-án történt elhalálozása folytán üresedésben levő, püspöki szabad adományozásu Szent-Lőrinczi plébánia­javadalomra ezennel pályázat nyittatik. Felhívom egyházmegyémbeli mindazon áldozárokat, kik a zsinati vizsgát letették és ezen plébániajavadalmat elnyerni óhajtják, hogy folyamodványukat 1886 évi September hó 3-ig bezárólag hozzám fölterjeszszék. Szombathely, Julius 18-án 1886. 1 L 1 1696. sz. A névtári ada­tok felvételére ; szolgáló ivek betöltés végett az egyházm papságnak megküldetnek. 1 1697. sz. A szt.-lőrinc-i plébániára pá­lyázat nyit­tatik . Kornél sk., püspök.

Next

/
Thumbnails
Contents