Püspöki körlevelek 1883 (Szombathely, 1884)

— 27 — vezeti és kellően vezérelt országos phalanxot látnának magokkal szemben, mi által kíméle­tesebbek és óvatosabbak lennének a harcz provokálásában, míg igy szétzüllött kévét látván magukkal szemben, mindig vakmerőbbek támadásaikban ; annyira, hogy csak pár hét előtt világ elé mertek lépni azon indítványukkal, hogy a hit- és erkölcstanból való másodrend épen úgy ne legyen akadály a felsőbb osztályba való lépésnél, mint nem akadály például a tor­nából és rajzból nyert másodrend a föllebbmenetelnél; — 3. emelné ez az érdeklődést és lelkesedést a katholikus tanítóegyesületek országos nagy gyűlésének tartása és határozatai iránt, mert tagadhatatlan, hogy az emberek mindig jobban érdeklődnek oly dolgok iránt, hol anyagilag is érdekelve vannak. Ezek volnának azon anyagi, szellemi és erkölcsi előnyök, melyek egy országos ka­tholikus alap és árvaház létesítéséből remélhetők s ebből kifolyólag fi) szólni kell még ezen alap létesítésének és kezelésének mikéntjéről. Önkényt értetik, hogy itt az alapszabályoknak egyedül körvonalai érintetnek, rész­letei csak akkor lévén kifejtendők, ha majdan az elv alapján elfogadtatik. *. Az alap létrehozásánál 1) a katholikus tanító egyletek, mint alapitók, annyiszor 1 —1 frtot fizetnének, a hány taggal bírnak. Ha a 14,000 katholikus tanítónak csak fele is tagja az ilyen katholikus tanitóegyleteknek, e czimen remélhető 7000 forint alaptőke ; 2) hogy az Eötvös-alappal és országos árvaházzal a versenyt annál biztosabban ki­­álhassuk, a belépő egyesületek például öt évig felajánlhatnák bevételeik 5°/0 vagy io°/0-toli­­ját, mi szintén 5—600 frt. évi bevételt biztosítana az alapnak, s ez tiz év alatt 5—6000 frt. volna ; 3) lennének alapitó-tagok ioo frt. — törzstagok io frt. — pártolótagok 1 — 1 frt. befizetéssel minden további kötelezettség nélkül. Csak ötven alapitó tag után 5000 frt., kétszáz törzstag után 2000 frt., ezer pártoló tag után iooo frt. bevétellel gyarapodnék az alap, mit a papságnak csekélyebb érdeklődése és felkarolása mellett is bizton lehetne remélleni; 4) rendes tagok volnának azon tanitók, kik évi 50 krajczárt vagy 80 krajczárt fizetnének. — Ha mindössze ötezer katholikus tanitó lépne is be ily rendes tagnak, fáz Eöt­­vös-alap jelenleg majd négy ezer taggal bírj ez 2400 vagy 80 krajczárjával 4000 forint évi bevétel*- biztosítana, s ha évenkint ezen 2500 vagy 4000 frt. mind kiosztatnék is, például az első öt évben, a fentebbiek czimén a törzsalap még akkor is elegendőképen növekednék. — Mivel pedig az Eötvös-alapnál 1 forint és az országos árvaháznál is 1 forint a rendes tagsági dij, biztosra lehet venni, hogy azon kétezer tanitó is ide jönne át, ki már amott be­lépett ; mi lényeges befolyással volna arra, hogy uj alapunk a felekezetnélküli alapokkal ki­állja a versenyt. ß.) az alapnak i. kezelését, — ha más mód nem találtatnék — talán egy káptalan látná el, melyre o ezt a nagyméltóságu püspöki kar vagy ennek útmutatása szerint a katholikus tanitó-egye­­sületnek nagy-gyülése felkérné. — Az alapitó törzs és pártoló-tagok befizetett járulékai mindig az alaptőkéhez csatoltatnának, valamint az évi bevételnek is io°/0 vagy 2 5°/0-tolija

Next

/
Thumbnails
Contents