Püspöki körlevelek 1873 (Szombathely, 1874)

Kelt Szombathelyen, Szent-András hava 7-én. 1873. 1760 ITT. I* (gyakrabban fordulnak elő esetek, melyek szerint anyakönyvi kivonatokban olyan hadköteles ifjak nevei is foglaltatnak benn, a kik sem magok, sem szüleik nem bírtak illetőséggel a községben, s a kik ott teljesen ismeretlenek. Az ily esetekben szükséges és számtalan nehézséggel összekötött nyomozások meg­­könnyitése czéljából a vallás s közoktatási magy kir. ministeriumnak folyó évi október 29-ről 29,384. sz. a kelt leirata értelmében oda utasítom Kedveltségieket, hogy jövőre a keresztelési anyakönyvek azon rovatába, a mely a szülők neveinek bejegyzésére van szánva, ugyanezeknek születési helyét is pontosan beigtatni el ne mulaszszák. II* A jánosházi kerületi papság folyó évi Mindszent hava 21-én tartott tanács­­kozmányáből azon kérelemmel járult hozzám, hogy tekintetbe, véve azon gyakori kelle­metlenségeket, melyek lelkész-változás alkalmával a plébániai leltár körül felmerülnek, a javadalmak szerelvényi alapjához tartozó tárgyak hivatalos becsű mellett bizonyos pénz­összeggel váltathassanak meg. Mielőtt e tárgyban véglegesen intézkedném, í’elhivom az egyes esperes! kerüle­teket. hogy a szóban levő indítványra nézve terjeszszék elő véleményüket, s egyúttal a ki­vitel módozatai iránt is nyilatkozzanak. Imre s. k. püspök. i

Next

/
Thumbnails
Contents