Püspöki körlevelek 1863 (Szombathely, 1864)
XXIII. JÁNOS PÁPA 1881—1958—1963 Kedves Hívek! Az elhunyt Szentatya, XXIII János, csak négy és fél évet töltött a pápai trónon, de ezen rövid idő alatt nagy tettekkel írta be nevét az Egyház történetébe. Mikor megválasztották, már közel volt életének nyolcvanadik évéhez, miért is sokan „átmeneti pápának” tekintették, aki csak hézagot tölt be majd szent Péter utódainak sorában; a valóságban azonban új korszakot nyitott és új irányt szabott az Egyház életében. I. Egyszerű földműves családból származott és tizenhárom között harmadik gyermeke volt szüleinek. Innen volt nagy együttérzése a szegény és egyszerű emberekkel, megértő elméje és szíve a szociális problémákkal, különösen pedig a földműves osztállyal szemben. A pápák között elsőnek foglalkozott ennek az osztálynak gazdasági és kulturális kérdéseivel, gyakorlati útmutatásokat is nyújtva szellemi és anyagi életük emelésére. Az isteni Gondviselés úgy intézte, hogy ez a pápa mint apostoli vizitátot ■ kerek húsz esztendőt töltött Keleten, főleg Bulgáriában, de Török- és Görögországban is. Sok jó embert ismert itt meg, közöttük sokkal kötött őszinte barátságot. Itt formálta ki magában elvét: „Ne azt nézzük, ami bennünket szétválaszt, hanem keressük inkább azt, ami egyesít.” Hosszú időn át forgolódván a keleti keresztények közt, akiknek hite lényegében egyezik a katolikus tanításokkal, a velük való egység helyreállítására is gondolt, az Úr Jézus óhaja szerint, aki kínszenvedése előtt imádkozott övéiért, hogy egyek legyenek! (Jn. 17, 21 skk.) De nagy lévén valóságérzete, tudta, hogy ennek az óhajnak megvalósítása a belátható jövőben nem remélhető, azért egyelőre az imát sürgette az elszakadt testvérekért. De ennél többet is tett: meghívta az elszakadt egyházak képviselőit a római II. Vatikáni Zsinatra, mint vendégeket, és a legnagyobb figyelemmel és szeretettel fogadta őket. II. XXIII János világszemlélete és elgondolásai körleveleiben nyernek kifejezést. 8 enciklikát adott ki, közülük a „Mater et Magistra” és a „Pacem in terris” kezdetűek a legjelentősebbek. Jellemző az utolsó enciklikának címe: „A tisztelendő testvérekhez, a pátriárkákhoz, prímásokhoz, érsekekhez, püspökökhöz, kik békében és közösségben élnek az Apostoli Szentszékkel, a papsághoz, az egész földkerekség keresztény híveihez, és minden jóakaratú emberhez”, — szóval az egész emberiséghez. Úgy érezte, hogy neki mondanivalója van nemcsak a katolikusokhoz, de minden jóakaratú emberhez. És valóban, amit mond az emberi jogokról és kötelességekről, az mindnyájunkat érdekel. Különösen hangsúlyozza a jogokkal kapcsolatban a megfelelő kötelességeket; pl. mikor mondja, hogy jogunk van az emberhez méltó életre, hozzá teszi: és kötelezve vagyunk az emberhez méltó becsületes életre. örökké szépek maradnak a Pápa szavai az erkölcsi rendről! A természetben csodálatos rend nyilvánul, — írja. Ezzel a renddel szemben kiáltó ellentétben áll az a rendetlenség, amely az egyes emberek lelkében, valamint az egyes emberek és a közösség, továbbá az egyes közösségek, azaz népek és államok közt uralkodik. „Vannak, akik azt állítják, hogy a népek közt föllépő rendezetlenségeket, főleg az ellentéteket, csak erőszakkal lehet megoldani. Nincs igazuk, mert a rendet inkább kölcsönös megértéssel és tárgyalásokkal kell megvalósítani! A tárgyalások azonban sikerre csak akkor vezethetnek, ha tiszteletben tartjuk az erkölcsi elveket, és különösen az igazságosság törvényét, amelyet a szeretet lelkesít.” Az igazságosság és szeretet nevében és az emberi szolidaritás szellemében követeli az elmaradt népek felkarolását, gazdasági és kulturális emelését. A gyarmati rendszernek nincs semmiféle jogosultsága! A kisebbségek elnyomása tarthatatlan! Faji és népi megkülönböztetések meg nem engedhetők! — Csupa olyan törvények és igazságok, amelyek az Egyház tanításában és gyakorlatában már régóta érvényesülnek, mert a természetjogon alapulnak. Bízunk benne, hogy meg is valósulnak. Mint a Béke Fejedelmének helytartója, a békét sürgetni a Pápa soha meg nem szűnt. Tulajdonképp ez az ő enciklikáinak alaphangja, és az utolsó enciklikának címe is: „Pacem in terris: békességet a földön!” És ezt a békét nem lehet állandósítani fegyverrel, mondván: „a békét hatalmi egyensúllyal kell biztosítani, a hatalmi egyensúly eszköze pedig a fegyver! A békének a kölcsönös bizalom alapján kell alapulnia, és ezen bizalom sóvárogva várt gyümölcse legyen a teljes leszerelés és az atomkísérletek haladéktalan megszüntetése!” A megtakarított hadi kiadásokat pedig fordítsuk az elmaradt népek gazdasági és kulturális nívójának emelésére!... „A békével semmit sem veszítünk, a háborúval mindent elveszíthetünk,” — idézi a Pápa elődjének, XII Plusznak szavait. A pápa békeszózatának világszerte mélységes hatása volt. Elnevezték azt a békés rend Magna Chartá-jának, amely nálunk is és mindenütt örömöt és megelégedést keltett a jóakaratú emberekben. Persze mindig vannak és lesznek, akik partikuláris érdekeiket a közösség javának elébehelyezik.
