Püspöki körlevelek 1861 (Szombathely, 1862)
1961. / \ IV. A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei GROSZ JÓZSEF KALOCSAI ÉRSEK 1887. december 9—1961. oltlóber 3. 1378/1961. szám. „Eltűnt a szívünk vidámsága, lehullott fejünk koronája” (Jerem. Siralmai 5, 16.). A fájdalom szavaival hozom Tisztelendő Papjaim és Kedves Híveim tudomására, hogy egyházmegyénknek 8 éven át volt jóságos szívű főpásztora, az aranymisés kalocsai érsek, Grősz József október 3-án reggel meghalt. Szentmiséjét még elmondotta. Szentmise után a hálaadás végeztével szobájába ment és váratlanul fellépő szívgyöngeség' földi életét kioltotta. Eltűnt szívünk vidámsága. Szeptember 13-án közöttünk volt. Kérésemre örömmel vállalta, hogy aranymisés áldásában részesítse a szombathelyi egyházmegye papságát és híveit. Páratlan öröm és boldogság sugárzott leikéből. Hazatérte után nekem is és másoknak is azt írta, hogy életének felejthetetlen emléke maradt a szombathelyi aranymise. És most a szívünk tele van fájdalommal, mert lehullott fejünk koronája. Alig tudtuk megérteni, szavakkal kifejezni azt az éles fájdalmat, amelyet váratlan halála szívünknek okozott. Grősz József kalocsai érsek Szent Márton egyházmegyéjének hűséges püspöke volt. Evangéliumi egyszerűsége, szívének szeretete, áldozatos alkotásai papjainak és híveinek ragaszkodását váltották, ki. Ügy jött közénk a szombathelyi püspöki székének elfoglalásakor, mint aki hazajön a vasi és zalai földre. Bizalom csendül ki első körleveléből egyházmegyéje iránt: „Bízom abban a szentséges Szívben, melyben a bölcsességnek és tudománynak összes kincsei megvannak, bízom egyházmegyénk védőszentjeiben, a Boldogságos Szűzben, Szent Márton püspökben és bízom Bennetek T. Testvéreim, akiknek buzgósága és kötelességtudása, az Egyház és Elöljáróitokhoz való ragaszkodása közismert”. Ennek a bizalomnak eredménye a soha el nem hervadó szeretet és ragaszkodás. Amikor a kalocsai érseki széket elfoglalta, s majd később a Püspöki Kar elnöke lett, a bölcsesség, az alázatos szerénység jellemezte kormányzását. Minden ügyet, amelyet kezébe vett, alaposan, világosan és szoros egységbe fogva intézte el. Anyaszentegyházának és hazájának szeretete vezette minden lépését. Főpásztori szeretetét székfoglalása alkalmával híveihez intézett körlevelében fejezte ki teljes őszinteséggel: „Az isteni Szív lesz közietek az én példaképem, amint azt alázattal hiszem, az én oltalmam és erősségem is. Ennek az isteni Szívnek a szeretetét hirdetem Nektek. Az ő szeretete és kegyelme legyen velünk mindenkor”. Amikor pedig utolsó nagyböjti főpásztori szózatát intézte, a szombathelyi egyházmegye híveihez, az utolsó főpásztori szózat a család felajánlás Jézus Szívének: „Nagy odaadással ismerjük el mi magunk felett az 0 szentséggs Szívének uralmát és annál nagyobb buzgósággal iparkodjunk terjeszteni az 0 országát. Szt. Pál apostol tanítása szerint Isten országa nem étel és ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentiélekben. (Rom. 14, 17.)” Azt szeretném, azért imádkozom, hogy lelkűnkben mindörökké éljen az Ő jóságos arca. Éljen úgy, ahogy 8 éven át az egyházmegyében megismerték... és éljen úgy, ahogy szeptember 13-án közös örömünkben boldognak láttuk. A földi élet elválásának alkonyi tüzében lássuk és mélyítsük el magunkban ezt az arcot. Azt az*arcot, amely az evangéliumi egyszerűség, az áldozatos kötelességteijesítés volt a földön, amíg élt, azért, mert egészen Jézus Szívében és Jézus Szívéből élt. „Cor pro corde” — ez volt a püspöki jelmondata. A szívét odaadta Jézus Szívének, s ebből az isteni Szívből merítette azt a szeretetet, amely 50 éven át sugárzott mindnyájunkra. így adta a Szentséges Szív nekünk jóságos Szívét a kegyelem közvetítőjének ajándékba. Október 3-án halt meg. Lisieux-i Szt. Teréz ünnepén, akit annyira tisztelt és akiben a páratlan természetfeletti bölcsességgel megáldott szentet látta. Október első péntekén, Jézus Szíve péntekén temettük. És abban a. hónapban halt meg, amelyet a Rózsafüzér Királynéjának szentelünk. Közismert volt, hogy nemcsak októberben, hanem mindennap a hívek között vett részt a rózsafüzér imádságon. Nekünk váratlan volt a halála, de ő várta. Legutolsó levelében azt írta nekem, hogy hazatérése után az érverése nagyon meggyorsult. Levélben kértem, hogy nagyon vigyázzon egészségére, mert mi mindnyájan nagyon aggódunk érte. Szombathelyre küldött legutolsó levele egyik jó hívének a szombathelyi aranymise felejthetetlen élményével foglalkozik. Az aranymiséken elhangzott megnyilatkozásaiban ő a hála mellett a halálról is megemlékezett. Öt nem érte váratlanul a hazahívás. Szentmiséjét elmondotta, hálaadását elvégezte és csak azután történt a hirtelen, de nem véletlen halála. Nem tudom miért, de a szombathelyi találkozón este az egyházmegye papságának társaságában az emmauszi tanítványok szavaival mondopttam: Maradj velünk! És most elment, mosolyát nem látjuk már, de imádságát érezni fogjuk. Hiszem, hogy a Szentséges Szív hűséges fiát magához öleli és akkor ő a szombathelyi egyházmegyét is Jézus Szívébe fogja ajánlani. Mi pedig soha nem felejtjük el! — 11
