Tanítóképzőitézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiuma tanácsülései, 1918-1925, Szeged

1921. március 2.

vegye figyelembe a tanári testület vé­leményé t. 2. A gyakorlati képzés egységének és teljes tervszerűségének megóvása miatt nem volna üdvös,ha ez a munka több képző­­intézet között osztatnék meg.De Hogy a képző ne legyen túlterhelve s a tanítás ériekei meg ne sértessenek.mondJa ki a V.K.M.hogy az A.K.tagjai tartoznak éven­ként mindössze négy né ten keresztül az el­ső évben hospitálni a második évben pedig tanitani.A képzőintézeti igazgatóra bí­zassák annak az időnek kijelölése,mikor az egyes tagok ebbel! kötelezettségüket teljesíteni tartoznak.Az igazgatót a beosztásnál mindenesetre figyelembe fog­ják venni a képzőintézéti tanításnál,va­lamint a Jelöltek egyetemi tanulmányainak •t érdekeit. Littke Aurél a Jeles érdemjegyhez kötött korlátozottságot nem tartja helyes­nek, igen fontosnak tartja minden egyes esetben az egyéni elbírálást. Tolnai Vil­mos, Székely György,Hagy László,Tanfy Iván felszólalásaikban rámutatnak arra,hogy az Apponyi-Koilegium két célját t.i.a szakképzést és a gyakorlati kiképzést nehezen lehet összeegyeztetni és egy Idő­ben megvalósítani.Szükségesnek találnék ennek a kérdésnek alapos megbeszélését. Hagy József helyesnek azt a megol­dást tartaná,hogy a két év az A.K.tagjai­nak tiszta elméleti képzésére fordittat-: nék,egy harmadik gyakorlati év pedig a gyakorlati kiképzésre.Hogy a Jelöltek ne

Next

/
Thumbnails
Contents