Tanítóképzőitézeti Tanárjelöltek Apponyi Kollégiuma tanácsülései, 1918-1925, Szeged
1918. június 27.
« Dr. K o v á c s_ J 4 n o s_j______ Az 1917/8.iskolai év ii.felében Dobosy illek és Dohanics János másodéves hallgatók befejez tik tanúim nyalkát. Mindketten most is lankadatlan érdeklődéssel vettek r iszt a colleglumi munkálatokban, amelyek tulnyomóríszt laboratóriumi gyakorlatokból.de azonkívül általuk felvetett egyes szakkérdések megbesz .'léséből is állottak. A félév végén mindketten sikerrel tették le a képesítő vizsgálatot. I o v o a 4 n y 1 Gyula: A latin nye vkészaégl gyakorlatokra 3 paedagogus-filozofus volt bejelentve: Tóth Antal első évfolyamos, Papp László és orsescu I lés II.évfolyamosak.Tóth Antiira heti i óra,a másik kettőre együttesen heti 1 éra Orsescu azonban-felmentetvén- egyáltalában nem jelent meg. Tóth Antal kezdő az egész*latin grammatikát dől ózta a nve vgyakorló Könyv megfelelő gyakorlatai és olvasa á?rrai alapján. A II. félévben a ayntaxlst tárgyaltuk először gyakorlatok és olvasmányok alap. j 'n, majd J. Caesar „Dr.hello gallico müvét fordít gáttá es magyarázta a gr unmatlcíra való folytonos tekintettel és a Synt xis felmerült form inak felhasználásával, oi szorgalmas volt és annyira fogékonynak bizonyult,hogy 30 gyak.olvasmányt,J.Caesarból pedig 23 részletet dolgozott fel. ezenfelül magánszorgalomból még más olvasmánnyal is foglalkozott. A II.Íves Papp László mint végzett theologus nehezebb olvasmányokkal birkózott meg. Alapos grammatikai /biztos syntacticus ismeretei valamint alapos latin nyelvkészsége tehetségessé tette,hogy egyetemi tanulmányai körébe vágó paedagogus classicus auctort- quintilianust t g^alhatta a Il.f'lévben és csaknem a felét dolgozti fel. Odaadás,lelkesség,pontos ság jellemezte munkálkodását. A karácsonyi szünettől február 4-ig miniszteri rendeletre a ml gyakorlataink is ozün teltek, Egyébként 63 órát fordítottunk a nyelvkészség! gyakorlatokra. Papp László mindig pontosan megjelent,Tóth Antal két órát mulasztott igazgatói engedéllyel. \ G. A nyári egyetemi pótszemeszterre vonatkozólag Jelenti igazgató, hogy Rojkó Antal Jelölt az egyetemen beiratkozott és a kémiából