Juhász Gyula Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1974, Szeged

1974. november 20., rendes ülés

/I Э. A kollégiumi ne у élőmunka obj kt Ív ás soub'] el:~~: v folté tele: A kollégisták kollégiummal szembeni elválásait, ezen keresz­tül a kollégium szociális és nevelési funkciójának teljesítését az objektiv és szubjektív főiskolai feltételek mellett befolyásol­ják a hallgatók családi, középiskolai viszonyai is. A kollégistáink 90 %—a az első három jövedelmi kategóriába tartozik* Ez azt mutatja, hogy a felvételi követelményeket kö­vetkezetesen alkalmazzuk, vagyis kollégiumaink szociális funkció­ikat ebből a szempontból maradéktalanul tel je sitik. Kollégistáink alacsony jövedelmi kategóriáját befolyásolja a testvérek száma is. Nem jelentős azoknak a kollégistáknak a szá­ma, akiknek nincs testvérük. Kollégistáinknak majdnem fele három, vagy annál több gyermekes családból származik. Igen magas azoknak a száma, akik középiskolás korukban nem voltak kollégisták, s ez neheziti a kollégiumi közösségek kialakitását. Ezt azonban a többgyermekes osaládokból származók magas aránya kedvezően befo­lyásolja. A kollégisták családi körülményeinek vizsgálata során is­meretessé vált az is, hogy 70 9^-uk szülei együttéLnek, 20 #~uk szülei pedig elváltak. A szülők válásából eredő anyagi és neve­lési problémák éreztetik hatásukat a kollégiumi nevelőmunkában, de kisugároznak más kollégista hallgatókra is. A válás okozta negativ nevelési problémák mellett a szülők pozitív nevelőhatása is érezhető. Ideológiai politikai tekintetben ennek egyik mutatója a szülők párttagsága. Kollégistáink egynegyedének édesapja, egy­­nyolcacának édesanyja párttag. E tekintetbe; a kollégista fiuk előnyösebb helyseiben vannak, közel felének párttag az édesapja. A kollégiumi felvételi kérés elsődleges meghatározója a szociális helyzet. A kollégium többségük számára elsősorban az olcsó lakást és étkezést jelenti, ami lehetővé teszi főiskolai tanulmányaik folytatását. St.sz.: 2476/74. k.: 100 pélc..Eőigh. I

Next

/
Thumbnails
Contents