Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1971, Szeged

1971. március 24., rendes ülés

Eddigi törekvéseink Így összegezhetőki 1. A főiskola vezető szervei és oktatói már régen tuda­tában vannak annak, hogy a lemorzsolódás ellen elsősorban Pedagógiai Jellegű segítésseli a tanulmányi munka segítésével és eredményesebbé tételével lehet és kell küzdeni. Különösen fontos feladat ez az F-kategóriás hallgatói: esetében« akik a szülői házból, a többnyire kisvárosi és falusi gimnáziumokból, környezetükből kevesebb szaktudást, ált-'lános műveltséget, fellépési biztonságot hoznak magukkal, mint az H-kategóriá- 8ok.jPéldaként arra, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinél mennyire fennforog ez a hátrányos helyzet, s milyen sok ilyen hallgatónk van, közöljük az 1969-ben felvettek megoszlását az állandó lakás és a középiskola helyének nagysága szerint /VI. táblásat/. A számadatok önmagukért beszélnek. Kiegészí­tő példaként érdemes megemlíteni, hogy az idei 19 szegedi lakos első éves közül csak 5 az F kategóriás. a/ Évek óta csoportvezető tanár patronálja, irányítja az egyes hallgatói csoportokat. Különösen fontos ez a munka az első év folyamán. A csoportvezető tanár bevezeti az első éveseket a főiskolai életbe, tájékoztatást ad a kulturáló­dási lehetőségekről, szél a tanulás helyes módjairól, a ki­alakult követeimjnyrendszerről általában, segítséget ad a célszerű vizsgabeosztáshoz, szükség szerint a kintlakók al­bérleti problémáival is foglalkozik, koordinálja /a saját csoportjára vonatkozóan/ az érintett tanszékek nevelomunké- ) |ái« V A KX32-ala.ps a e rv о я eteke t patronáló oktató egyik fő feladata az alapszervezet tevékenységét a tanulmányi munka erősítésének irányába mozgatni. A KISZ-alapszervezetek kü­lönben Jól érzékelik feladataikat о téma. A félévek vé­geztével mindegyik alapszórvezet munkáérta kaaleteken érté­keli tagjainak tanulmányi munkáját. Az ezeken alhangzó meg­állapításon mindig értékes szempontokat adnak a főiskola irányító szerveinek, a tanszékeknek és as oktatói karnak. с/ A kollégiumok nemcsak a Inllgatók kulturálódási lehetőségit biztosítják és szervezik, hanem lehetőség

Next

/
Thumbnails
Contents