Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1970, Szeged

1970. október 28.

-ш Határozati .javaslatok Az MSZMP KB-nak 8,A párt if júságpolitikájának néhány kérdése” című állásfoglalásban lefektetett elvek megvalósitása érdekében a követ­kező határozati javaslatokat látjuk szükségesnek: 1. A Szegedi Tanárképző Főiskola Tanácsa a pártszervezet vezető­ségének, a nevelési bizottság és a KISZ VB részvételével ki­bővített ülésen vitassa meg az ifjúságpolitikai elveket. 2. Az egyes tanszékek a szakpárosításnak megfelelően összevont . értekezleteken vitassák meg az állásfoglalást* 3. Az összevont tanácsülés, valamint az összevont tanszéki ér­tekezletek tapasztalatait az igazgatói tanács összegzi a ne­. velési Bizottság közreműködésével. 4. A nevelési bizottság feladata, hogy az ifjúságpolitikai el­vekben megfogalmazott, valamint az értekezleteken felvetődött megállapitásokát.a nevelési program kidolgozásakor messzeme­. nőén hasznosítsa. 9. A főiskolai nevelőmunka tervének kidolgozásakor az egyes tan­székek alaposan elemezzék hallgatóik erkölcsi, politikai, vi­lágnézeti, fejlettségét a tanárképzés társadalmi igénye szem­pontjából. 6. A neveléstudományi tanszék irányításával ki kell dolgozni az ifjúságkutatás tudományos módszereit a tanárképző főiskolán. Gondoskodni kell e tudományos .módszerrel kidolgozott eredmé­nyek felhasználásáról az oktató-nevelőmunkában, különös te­kintettel a főiskolai hallgatók személyiségének formálására az egyes tanszékek, tantárgyak és a gyakorlati kiképzés szern­. pontjából. 7. A főiskola pártvezetéségé megvizsgálja.a főiskolai KISZ szer­vezet szervezeti és tartalmi kérdéseit. A pártvezetőség elem­zi az ifjúság önállóságának fokozási lehetőségeit.az oktatás, képzés, nevelés és az ifjúsági mozgalom területén. Ebben az St.e*.: 998/1970. K: 200 pld. IgT- 11 -

Next

/
Thumbnails
Contents