Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged

1969. november 19., rendes ülés

“ 2оИ ~ б -kivont kifejezésre juttatni a Tudományos Bizottság műnk-terve elkészí­tésekor /Vitaanyagunk mellékletét képezi a Tudományos Bizottság munka­­terve/. Kérjük tanszékeinket, segítsék elő a Tudományos Bizottság mun­katerviének megvalósítását, többek között éppen a most említettek nie — lobbi.kibontakozása érdekében is. Hárcrióvcs lmtatási terveink adottak ugyan, de mindent ncg Ítéli tennünk azért, bogy az azokban lefektetett célok az irányelvek szellemében valósuljanak meg. A kutatások eredményességét előmozdító, az erők koncentrálását ki­vonó elv megvalósulhat úgyis, hogy ogy-egy tanszék, vagy azon belül ogy-egy speciális érdeklődésű s már eddig is eredményesen dolgozó ku­tató egyetemi, üzemi kutatóhelyek munkájába kapcsolódjék be, ahol a gyakorlati munka során felmerülő részfeladatok megoldására vállalkozik, s ezzel segíti elő az ipar, vagy a mezőgazdaság munkájának az eredmé­nyességét. Ilyen lehetőség főiskolánkon elcoíoorban a vegytani tanszó- . ken mutatkozik, amelynek munkatársai eddig is igen sok figyelemreméltó, a gyakorlat /ipar, gyógyszeripar/ által hasznosítható eredményt értek már cl. Kár lenne ezeket a kutatásokat abbahagyni csak azért, hogy for­málisaié bekapcsolódjanak a központi kutatási feladatok /felsőoktatás pedagógiája/ tanulnúnyozásába| a LIás intézményekkel ú.n. komplex témán dolgozik együtt a Növényta­ni— és az Állattani Tanszék. Tudjuk azt, hegy a Fizikai Tanszék meg­kezdte együttműködését a JATE Biofizikai Intézetével. Ezek és a hason­ló törekvések szintén megfelelnek az irányelveknek, az erők koncentrá­lása elvé: ek, amiértis.továbbiéjlesztésük elősegítését fontosnak tartja a Tudományos Bizottság, mert a főiskola természettudományi tanszékei non fejleszthetők önálló kutató bázisokká, de az ott dolgozók munkáját említett keretek között a gyakorlati életet elősegítő kutatások aktiv részeseivé tehetjük. Főiskolánknak, tanszékeinknek foglalkoznia kell az eredményes ku­tatómunkát elsősorban elősegítő személyi feltételek biztosításával.is. Meglévő adottságaink megítélésünk szerint jó kiindulási alap ehhez, mert elég sok olyan tanár dolgozik főiskolánkon, aki akar és tud ku~ :t.sz.r 830/1969. £s 90 pld. lg.

Next

/
Thumbnails
Contents