Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1969, Szeged

1969. szeptember 17.

az itt folyó munka megérdemelne* Ennek oka, hogy nem repre­zentálták eléggé adott esetben, hogy nem propagálták eléggé mindazt, ami itt történt* Sokkal többet hallott Szeged vá­ros a főiskola hibáiról, elég baj hogy ilyenekről is kel­lett hallani, de hiba más intézmény keretén belül is van, csak a másik intézmény rendszerint okosabban viselkedik és nem beszél a hibákról, hanem elmondja a jókat is* Sajnos ezzel önmagunkat is vádolom, a tanárokat, mert sok esetben egymás hibájáról, gyöngéjéről sokkal többet beszélünk,mint kellene, de inkább megharapjuk nyelvünket, minthogy a má­siknak az elismeréséről szólnánk. Pedig ez nagyon fontos, mert kihat a hallgatóság oktató-nevelő viszonylatára is, hiszen ha az a hallgató azt érzi, hogy egy tekintélyes in­tézménybe jár, melynek helye, szerepe van a társadalomban, akkor az Ő szerepét is fontosabbnak tartja, nagyobb lelkesedi sei dolgozik, magyarult jobban tanul* Bor pál elvtárs sza­kállal kapcsolatban tett bejelentését szeretettel köszön­tőm* Megdöbbentett harmadévünk szakáias hallgatósága, en­gedtessék meg, hogy intézkedhessею ebben az ügyben, melyet eddig némáin néztem* Jóképű gyerekeink megszakálasodván ijesztő külsejüek lettek* Ha lehet megoldjuk a kérdést, de ne kapjak hátulsó v inkle Irt, hogy ezt antihuman ista vagy e— féle tevékenységből teszem* Drien elvtárs hozzászólásában örömmel köszöntőm azt a gondolatot, amelyet ő a felsőokta­táspedagógiája szemináriumának gondolatának fölvetésében nyilvánított ki* Ahhoz, hogy a szaktanszékek a felsőokta­táspedagógiájával tudományos szinten foglalkozzanak, ahhoz a tudományos kutatás elvei, módszerei és szempontjai szint­jére kell felhúzni a szaktanszékeket* Valamikor tanultak a szaktanszékek pedagógiát, de nem biztos, hogy ma a pedagó­giai tudomány birtokában vannak* Jó lenne egy ilyen szemi­­nárium beindítása, de vállalja-e majd ezt a Neveléstudomá­nyi Tanszék? A munkatervünkben is rögzíteni kellene* DRIiLN KÁROLY t Bejelenti, hogy nevezett szeminárium vezetését vállalják* DR MEGYERI JÁNOSI Nagyon röviden, konkrétan a különben nagyon jónak, tar­talmasnak tartott munkaterwel kapcsolatban néhány stiláris,

Next

/
Thumbnails
Contents