Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1968, Szeged

1968. szeptember 18.

1- 7 -tv nagyon örülnek ennek a kapcsolatnak. Egyébként valameny­­nyi helyen, ahol Ogyesszában jártak, igen meleg vendég­látásban volt részük, annál is inkább, mert szegediek, és Ogyesszában nagyon ismert ennek a két városnak a kap­csolata, együttműködése minden tekintetben. Közli a tanácsülés tagjaival továbbá a tanévnyitó ün­nepség programját, majd kéri, hogy az ezt megelőző fo­gadáson megjelenni szíveskedjenek. SZABÓ G. LÁSZLÓI A főiskola 1968/69* tanévi munkatervét jól szerkesz­tett és főiskolai tekintetben jól felépített munkaterv­nek tartja. Különösen örül annak, hogy a nevelőmunka több helyen fősúlyt kap benne. Tájékoztatásul megemlíti a főiskolai tanácsülés tagjainak, hogy a Városi Párt Végrehajtó Bizottsága az elmúlt időszakban három olyan előterjesztést vitatott meg, amelyek közül egy teljes egószsében, kettő pedig érintette a főiskolai oktatás problémáit. Az egyik előterjesztésben a kollégiumi ne­* velőmunkát vizsgálták a kommunista szakemberré válás folyamatában. Igen sokoldalú tapasztalati anyag gyűlt össze a kollégiumi, állami vezetők, ifjúsági vezetők, különböző pártvezetőkkel folytatott konzultációk révén. Nagyon érdekes előterjesztés született ebből. A kollé­giumi munkát vizsgálva az a tapasztalat alakult ki egye­temi és főiskolai vonatkozásban, hogy a főiskola és az egyetemek vezetősége bizonyos mértékig a gazdasági fela­datokra koncentrál a kollégiumok irányítását illetően, és kevéssé áll középpontban a nevelőmunka. Ezt nem tart­ják jónak és olyan határozat született, - melyet egyéb-

Next

/
Thumbnails
Contents