Szegedi Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1968, Szeged
1968. szeptember 18.
M gel rendelkező tanszékekkel a minél jobb együttműködést kívánják biztosítani. DR SZENDREI JANOS: Bejelenti, hogy az 1968/69« tanévre előterjesztett munkatervet elfogadottnak tekinti. Kéri a tanszékvezető elvtársakat, hogy a munkaterv végrehajtásában működjenek közre a határidők betartásával, ezen túlmenően a tartalmi munka végrehajtásával segítsék az igazgatóságot, hogy az előttünk álló feladatokat a munkaterv alapján is megvalósíthassuk. Következő napirendi pontként ismerteti azok névsorát, akik a júniusi tanácsülés óta kérték arany- ill. gyémántdiploma odaítélését. /Sztankovics Anna, Barna Ilona, Csongor Margit, Dénesi Béla, Nagy Etoma és Székely Györgynó/. Fenti kéréseket a tanácsülés egyhangúlag elfogadta. A legutóbbi rendkívüli tanácsülés a pályázatok elbírálásával is foglalkozott. Ismeretes, hogy a Testnevelési Tnnszók is pályázatot hirdetett tanársegédi állás betöltésére. Mivel Kardos Alajos tanszékvezető elvtárs ebben a kérdésben akkor még nem döntött, továbbá a tanácsülésen nem vett részt - Így a tanácsülés sem tudott állást foglalni - felkéri Forgách Géza elvtársat, mint a Pályázatokat Elbíráló Bizottság elnökét, javaslatát most tegye meg. FORGÁCH GÉZA» Az augusztus havi Művelődési Közlönyben meghirdetett tanársegédi állásra a Testnevelési Tanszékre, egy pályázat érkezett. A pályázó neve: Gyémánt Imre. Párttag.