Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola - Főiskolai Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. szeptember 10., 1. rendkívüli ülés
választható tárgyakat szülőik kívánságához képest pontosan már meg is jelölték. E tekintetben csak a következő tanári ülésen nyújthat a főiskolai tanári kar részére részletes tájékoztáéást. Megjegyezvén még azt is, hogy a szabad foglalkozások beillesztésénél az órarend technikai lehetőségeit is figyelembe kell venni, mert pl. ha az angol és francia nyelvet ugyanaz a szaktanár tanítja a koecukációval összevont fiu-^és leány csoportot angol és francia nyelvre ugyanazon tanórára nem lehetne beosztani. A főiskola tanári kara Dr.&ratofil Dezső javaslatát az utóbb jelzett kiegészítő észrevételeinek fig elembevételével elfogadja, s fiihatalmazza az igazgatót, hogy a szabad foglalkozás tárgyai nak megválasztására a szükséges intő z— kedéseket teye meg. Egyben felkéri a főiskola igazgatóját, hogy Dr.Bach Endre középiskolai tanárnak az angol és francia nyelv tanítására történendő tanári megbízatására a szükséges intézkedéseket tegye folyamatba. Dr. Somogyi József főiskolai tanár megjegyzi, hogy ha a polgári iskolákban a német nyelven kivül angol és francia nyelvet is tanítanak, akkor ez kihatással lesz a főiskola tanulmányi rendjére is. A Faiskolán az angol és francia nyelv tanitása egyenrangúan kötelező lesz a német nyelvvel. Tudomásul szolgál. 4. Elnök jelenti, hogy Kádár Német Vera U.o.irodatiszt arra kér engedélyt, hogy az egyetem jogi karára beiratkozhassék. A tanári kar hozzájárul a kérés teljesítéséhez, ha a jogi karon való elfoglaltsága nem akadályozza a főiskolai munkáját. 5. Elnök jelenti, hogy az I.évfolyamra pótlólag a következő folyamodók kérték felvételüket* a/ A nyelv-,irodalom- és történe tudományi szakcsoportra, 1. Markóth Ilona 3. Vorisek Vera 2. Vajda Zsófia b/ a földrajz-természetrajzi szakcsoportra. 1. Vágás Endre c/ a mennyiségtan-termászettaniszakcsoportr . 1. Csepregi Lajos 3. Bacskó Ibolya. 2. Odor Rozália Valamennyi folyamodó megfelel a pályázati hirdetményben közölt feltételeknek, ezért mind a hét Eolyamodót felvételre javasolja.