Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1945. szeptember 20. I. rendes ülés
tanárt, hogy a Kar képviseletében a VK.Minisztériumban személyesen érdeklődjék az Igazoló Bizottság jelen határozata végrehajtásának lehetőségei felől. Kar a várt értesülések után fog az ügygyei érdemlegesen foglalkozni, addig is azonban Dr. Kiss Árpád ny.r.tanárnak megadja az engedélyt ahhoz, hogy intézetébe bejárhasson, tudományos kutató munkája érdekében.” /Lsl.sz• jkv-i kivonatot/«Az üggyel Karunk f.évi aug.hó 31-én tartott 1945/46.tanévi I.rk.ülése foglalkozott ismét és Dr. Bruckner Gy&ő ny.r.tanár által öt pontban ismertetett VK.miniszteriumi jogi álláspont tudomásulvétele után jkvi.9.pontja alatt a következő két kérdésben az alábbi határozatot hozta: "a./ Amennyiben Dr. Kiss Árpád ny.r.tanár - jogával élverégi tanszékét, az ellene hozott igazoló bizottsági Ítélet marasztaló rendelkezésének végrehajthatóságáig, ill. a VEM hivatalos állásfoglalásáig, újból el kívánja foglalni, aggályosnak tartaná-e ezt a Kar? Kar titkos szavazással /nem:6* üres:2/ "nemmel” dönt. kar e döntést hitelesnek jelenti ki. b./ Óhajtja-e a Kar régebben hozott határozatát megújítva - III.kémiai tanszék felállítását kérni és erre vonatkozólag részletesen indokolt javaslatot a VKM-hoz felterjeszteni? 43