Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged
1946. február 14. VI. rendes ülés
tott vizsgadijnak egy szigorlatozta tó egyetemi tanárra eső hányada a miniszteri rendelkzzés késedelmessége következtében időnkint nem haladta meg két iv irodai papiros beszerzési árát,s éppen nem tart lépést az egyetemi bizonyítványokra adópenbó'ben lerovandó állami illeték csszegével.Maguk az érdekelt ifjak is nem egyszer meglepetéssel,sőt megütközéssel veszik tudomásul és mosolyogva fizetik ki azt a vizsgadijat,aminek alacsony volta a tanári tekintőly,s a tudományos mun]ta megbecsülésének lejáratásához is hozzájárul. Ezzel összefüggésben felmerül az a kérdés is,nem volna-e kívánatos ennek az ügykörnek nyugati mintára az egyetem autonom hatáskörébe való átengedését szorgalmazni. Utalunk arra,hogy már az 1943-44. tanévben a V.K.M.a hallgatólagos és megértő utólagos hozzájárulásával.,az egyetemek autonom határozattal másfélszeresére emelték a V.K.M.rendeletben megállapított dijakat.Ekkor is, csak hónapokkal az autonom rendel kezés foganatbavétele után történt meg a megfelelő miniszteri rendelkezés közzététele.Mindezekről szives tudomásulvéte1,illetve csatlakozás végett van szerencsém a Tekintetes Egyetemi Tanácsot értesíteni.