Szegedi Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülései, 1945-1946, Szeged

1945. november 3. IV. rendkívüli ülés

tol t ami nemzeti szempontból feltétlenül hasznosnak és szükségesnek mondható, de másrészt tág tere nyílik arra is, hogy az egyes intézetekben folyó tu­dományos eredményekkel, vizsgálati mód­szerekkel, irányokkal és fogásokkal megismerkedve irányt mutasson a hazai kutatásoknak. Természetesen előfordul­hat az is, hogy valaki asszisztensétől vagy munkatársától elismert külföldi intézetből azt a jelentést kapja, hogy nem volt alkalma tanulni semmit, de ez nem baj, mert ez a hazai tudomány sú­lya mellett éppen olyan döntő bizonyí­ték, mint a külföldi értékelés s az elismerő kritika. Használjuk tehát minél gyakrabban ezt a valóban eredmény­re vezető és könnyen kéznél lévő esz­közt, de mindig kellő kritikával s a magyar és tudományos szempontoknak a kellő mérlegelésével, mert különben csak növeljük a csodálkozást és külföld imá­datot, ami pedig jó lehet a termé­szettudományoknak, de nem a magyar kapcsolatoknak. Küldjünk, assziszten­* seket külföldre, küldjünk minél többet, de csak akkor, amikor ezek idehaza ki­állták a próbát és csak olyanokat, a­­kik csodálkozástól és külföldimá&at­­tól menten, tehetséggel, tudással és önérzettel tudják és akarják képvisel­ni a magyar tudományosságot. 9./ Hasznos és célravezető esz­köz a tanárcsere, illetőleg a vendég-I 15.

Next

/
Thumbnails
Contents