Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1944-1945, Szeged
1945. június 18. IV. rendes ülés
azokat, akik a kitűzött határideig nem jelentkeztek, úgy tekinteni, mintha állásukról lemondottak volna. rtz elnöklő rektor megállapítja, hogy az egyetem felszólítása a magyar Közlöny 1945. május 4-i és 16. számában megjelent. Szék után csak az a kéraés, miként hajtsa végre az Egyetem az üresedésben lévő állások betöltését. Az Orvostudományi kar dékánja szerint a tanszékek betöltésére a karok most úgyis megteszik jelentéseiket, ezzel tehát most foglalkozni nem kell, de viszont a tudományos segédszemélyzet tagjai, a tisztviselők és egyéb alkalmazottak közül sokan csak most térnek vissza, sokan pedig hadifogságban vannak. Ezért véleménye szerint az üresedésben lévő állásokat véglegesen betölteni nem lehetséges. Hosszabb eszmecsere után az Egyetemi Tanács egyhangúlag kimondja, hogy az eddig nem jelentkezetteknek állásait ideiglenesen megüresedetteknek tekinti, de amennyiben később mégis szolgálattételre jelentkeznének, visszatérésük és igazolásuk megtörténte után jogaik megvédéséről gondoskodni fog, 21