Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1944-1945, Szeged

1945. június 18. IV. rendes ülés

415 kifolyólag hirtelen esedékessé válna. Miután a Miagyar Nemzeti Muzeum Orszá­gos Szécheryi Könyvtárának jelenle­gi vezetője dr. Györke az ostrom a­­latt történt épületrongálások miatt \ az elhelyezést nem vállalta, a többi könyvtáraknál már nem próbálkoztam. Pusztai János ur, a közoktatásügyi minisztérium osztályfőnöke volt olyan kedves, hogy kérésemre felajánlotta az anyag ideiglenes elhelyezésére az Alkotmány-u. 3. sz. alatti minisz­térium alagsorának egyik száraz be­tonozott, lezárt helyiségét. Szabad legyen még megjegyez­nem, hogy jóllehet Lévay báró ur a köszönet kifejezésének mellőzését kéri, célszerűnek tartom, már csak az adományozásra vonatkozó megbe­szélés aktasz erű lefektetése érdeké­ben is, hogy az Egyetem köszönje meg az adományt s ezzel az adomá­nyozásra vonatkozó akarat kifeje­zést vegye hivatalosan tudomásul és az ajándékot fogadja el és kösse le a maga számára. Célszerű lenne ugyan­akkor Tonelli Sándor ny.kamarai tit­kár urat, Budapest V. Géza-u. 4., a levél elküldéséről értesiteni. i 19

Next

/
Thumbnails
Contents