Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged

1943. szeptember 28. I. rendes ülés

3.biz./1942-43. etsz. Az elnök; bejelenti, hogy a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 213.537/ 1943.VII.2. számú leiratában értesí­tette az Egyetemi Tanácsot,hogy az Egyetemi Tanács által dr. Csókán Pál volt tanársegéd ügyében hozott fe­gyelmi ítéletet helyes indokai alap­ján helybenhagyja azzal, hogy az Íté­let indokolásának negyedik bekezdésé­ből a terhelt becsületszavának érté­kelésére vonatkozó fejtegetését -mint nem szorosan a jelen fegyelmi ügyhöz tartozó részletet- mellőzi. Tudomásul szolgál. 55. 56. Az elnök bejelenti, hogy a na­pokban nála járt Jeszenszky alezredes, akihez a leventekiképzés ügye tarto­zik és közölte vele, hogy a m. kir. honvédelmi miniszter ur utasítása sze­rint az egyetemi leventekiképzés pa­rancsnokául lehetőleg olyat kell ki­jelölni, aki az Egyetem kötelékébe tartozik. A parancsnok kijelölése a­­zonban bizonyos szigorú feltételekhez van kötve, nevezetesen, hogy az ille­tő lehetőleg főhadnagy legyen, s ren­delkezzen már harctéri szolgálattal az uj világháborúban is és hogy le­venteoktatótanfolyami végzettsége is 60.

Next

/
Thumbnails
Contents