Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. szeptember 28. I. rendes ülés
P. kutatási segélyt engedélyezek, nz összeg az Intézet igazgatója által felterjesztett munkaprogrammból elsősorban a "Tisza" bakteriológiai, biológiai, hidrológiai, hidrograf'iai, földrajzi, geológiai és történeti, stb monografikus feldolgozásának megindítására és ezzel kapcsolatosan a tiszai halak és halászat tanulmány ozására, mint természettudományi irányú kutatásokra, azonkívül szellemtudományi irányban a Délvidék betelepítésének, nemzetiségi viszonyainak kutatására és a magyár-délszláv kulturális érintkezések vizsgálatára fordítandó. Budapest, 1943. szeptember hó 15. Szinyei-I.erse Jenő s.k." Bartucz Lajos előadja, hogy súlyos sérelem érte intézetét a miniszteri rendelkezés folytán, mivel az eddig élvezett ásatási javadalmát nem kapta meg. Sérelmezi azt is, hogy az ásatási célokra kért 1.500 pengőt a miniszter ur nem állította be az elméleti és gyakorlati oktatás szükségleteire előirányzott javadalomnál állandó tételként és ez igy az intézete részére nem lett rendszeresitve, holott a Gazdasági Bizottság ilyenirányú előterjesztést tett. Nem tudja megérteni, hogy mi az oka annak, hogy a miniszter ur nem rész es itette ugyan*? olyan elbírálásban, mint a Régiségtudományi Intézetet és az Alföldi Régé-49.