Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. szeptember 28. I. rendes ülés
>0 oktatásügyi miniszter ur 89.963/1942. IV. számú leiratában a m. kir. Horthy Miklós Tudományegyetem Szervezeti Szabályzatának tervezetét szives megfontolás és újból való tárgyalás végett azzal küldte vissza, hogy nézete szerint -tekintettel arra, hogy a kolozsvári Tudományegyetemnek ó'si székhelyére való visszatéréséről és a szegedi m. kir. Horthy Miklós Tudományegyetemnek felállításáról ugyanazon törvény intézkedik- célszerű lenne az azóta jóváhagyást nyert kolozsvári Tudományegyetem Szervezeti Szabályzatával legalábbis szerke-I zetileg azonos tervezetet késziteni. Ennek alapján az elnök javasolja, hogy a Szervezeti Szabályzattervezet újabb elkészítésére az Egyetemi Tanács kérje fel, illetve bizza meg Bognár Cecil dékán elnöklete alatt Rávnay Tamás és Bartucz Lajos dékánokból álló bizottságot. Az elnök még megjegyzi, hogy az Egyetem Szervezeti Szabályzatának kérdésével először dr. Polner Cdön nyugalmazott egyetemi ny.r.tanár, azután több Ízben az Egyetemi Tanács foglalkozott, majd végül az Egyetemi Tanács az elfogadott Szervezeti Szabályzatot 1942. évi december hó 31- én jóváhagyás végett a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztette. Az Egyetemi Tanács az elnöki ja 38.