Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged

1943. szeptember 22. tanévnyitó ünnepély

különböző egyesület, intézet, szövetség, társulat, szervezet működik a gyermek- és ifjúságvédelem irányában! A baj a szervezetlenségben, a rendszertelenség­ben van, aminek következtében a munkakö­rök nincsenek összehangolva, az erők szétforgácsolódnak, sőt nem egyszer ke­resztezik egymást. Köztudomású, hogy az orvostudomány fejlődésének legújabb szakaszát az a felismerés jellemzi, hogy könnyebb, egy­szerűbb s gazdaságosabb az embert egész­ségesen tartani, mint a már beteget meg­gy ógyitani. A praeventió ma minden kul­­turországba igen előtérbe került. Ez na­gyon helyes, feltéve, ha miatta a cura­tio, a gyógyitás lehetőségei nem szen­vednek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a betegségek ebből a szempontból nem egy­formák. Sokat biztosan meg lehet előzni, számosat jelenleg még alig s vannak olya­nok, amelyekkel szemben nem tudjuk, hogy az orvostudomány valaha is megfogja-e találni a védelem fegyverét. A legjobb eredményt a praeventiv orvostudomány két­ségtelenül a fertőző betegségek körül ér­te el. De kérdem, meg tudjuk-e előzni ezidő szerint a nálunk oly szörnyen pusz­tító két betegséget: nyáron a vérhast, télén a csecsemők hurutos betegségeit? Nem állunk-e tehetetlenül a gyermekbé­nulással szemben, gátat tudunk-e vetni az egész országot végigsepro influenza­­járványnak? Abból, hogy mint emlitettem, csecsemőhalandóságunk a kezdeti örvende­tes csökkenés után most már évek óta o­

Next

/
Thumbnails
Contents