Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem - Egyetemi Tanács ülése, 1943-1944, Szeged
1943. szeptember 22. tanévnyitó ünnepély
Zf távolságra utaztatva idegen családban elhelyezni, a gyermek eltartásával kapcsolatos minden kiadást vállalni, pedig annak csak napközi otthonra és ebédre lenne szüksége. Világos tehát, hogy ha az elhagyott ság fogalma mellé a viszonylagos elhagy ottságot, az elhagyott gyermek mellé a nélkülöző gyermeket állitjuk s e fogalmi keretet megfelelő tartalommal ki is töltjük, úgy nagyot haladnánk a menhelyi gondozás terén. Örömmel állapíthat juk meg, hogy a kezdő lépések a menhelyi törvény ilyenirányú reformálása felé már tervbe is vétetett. A jelenlegi menhelyi rendszer 17 és fél milliós budgevel dolgozik. lg az, hogy ezért átlag 45-46 ezer gyermeket lát el és minden elismerést megérdemel a mód, ahogyan őket ellátja. Mégis a meggyőződésünk, hogy az államháztartásra nehezedő költség s a teljesitmény nem állanak arányban s a nagy felszerelés, a széles» körű adminisztráció s általában a személyi- és tárgyi adottságok megfelelő átszervezés esetén többre is képesítenék a menhelyeket. Erre a kérdésre még különbéi visszatérünk. Most nézzük, hogy mi a helj zet gyermekvédelmi rendszerünk másik részében, az egészségügyi és szociális védelemben. A fogyatékosság itt kétirányú: meny* nyisegi és minőségi. A magát önállóan -s tegyük hozzá, hogy jól- ellátó fővárost leszámítva, lakosságunknak még csaknem a fele nélkülözi a zöldkeresztes egész-25.